64889. lajstromszámú szabadalom • Kerekes járművek kerekeire fölszerelhető szántalp

A 3—6. ábrában- föltüntetett szerkezet­nél a jármű kerekeit nem szükséges meg-; emelni a szántalpak fölhelyezése alkal­mával. Ezen szerkezetnél a szántalp az (i) U-vasból készült tulajdonképeni talpból áll, melynek fölfelé kanyarodó mellső részébe a '(j) fabetét van beerősítve. Az (i) talp l(k") füleken hordja a fölerősítésre szol­gáló (g) csapokat. A szántalp hátsó ré­szébe az (1) faék tolható be, mely az (m) orrokkal van ellátva. Ha a szántalpakat a kerekekre föl akar­juk helyezni, úgy az (1) faéket az (i) vas­talpból kihúzzuk és a vastalpakat a jármű kerekei elé rakjuk le a földre. Ha most a jármű kissé előrehalad, úgy a kerekek az (i) vastalpba befutnak, addig, amig a (j) fabetétekbe nem ütköznek. Ezután az (1) faékeket a kerekek mögé behelyezzük az (i) vastalpba. Most a (d) kengyeleket a kampós (e) végeikkel úgy, mint azt az 1. és 2. ábra kapcsán leírtuk, a (g) csapokba akasztjuk és a (h) csavarok segélyével megszorítjuk. E mellett célszerű a (h) szorítócsavarok alá (n) alátétlemezeket helyezni .a kerekek kímélése végett. A szántalp hátsó részébe kapaszkodó (d) kengyel megszorításakor, a kengyel sugár­irányba igyekszik beállani, miközben az (x) nyíl irányában nyomást fejt ki az (1) ék, (m) orraira és ezáltal az (1) éket erő­sen behúzza és a kerékbe szorítja. Az (m) orrok egyszersmind az (1) ék kiesését is meggátolják. A fönt leírt szántalpak célszerűen úgy készíttetnek, hogy minden egyes kerék számára külön szántalp szolgál, azonban esetleg úgy is készíthetők, hogy két kerék számára közös szántalp alkalmaztatik. A (d) kengyelek úgy is készíthetők, hogy a (g) csapok a kengyeleken, a ken­gyelek beakasztására szolgáló horgok pe­dig a szántalpon magán vannak alkal­mazva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kerekes járművek kerekeire fölszerel­hető szántalp, jellemezve azáltal, hogy a szántalp fölerősítésére a jármű kere­kének koszorúját közrefogó és szárai­val kampók segélyével a szántalpba akasztható kengyelek szolgálnak, me­lyek a kengyelek harántrészén keresz­tülmenő szorítócsavarok segélyével rögzíthetők. 2. Az 1. alatt igényelt szántalp foganatosí­tási alakja, jellemezve azáltal, hogy ez egy U-vasból készült talpból áll, mely­nek hátsó vége vízszintes és a kerék hátsó részéhez támaszkodó, kivehető ékkel van ellátva. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt szántalp foga­natosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a kivehető ék orrokkal van el­látva, melyek a hátsó megerősítőken­gyelhez támaszkodnak, olyként, hogy egyrészt a kengyel megszorításakor a kivehető ék a kerék talpa fölé szorítta­tik, másrészt pedig az ék kiesése meg­gátoltatik. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉN > TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUOAPCSTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom