63976. lajstromszámú szabadalom • Újítás laposcsévéjű villamos áramszámlálókon

vagy pedig egy megfelelően alakított tar­tón van gyengén rugósan megerősítve. Ennek az elrendezésnek a leírt igen nagy elektrodynamikai hatásán kivül még más előnyei is vannak. A mágnesek és a rotor, tehát a számlálóműnek hajtószer­vei igen kis helyet foglalnak el úgy, hogy az egész készülék is igen kicsi lehet. Az erős forgatónyomaték és a rövid rotorten­gely lehetővé teszik, hogy a hajtómű na­gyon könnyű lehet úgy, hogy a fékező szerkezet fölöslegessé válik. A mágnes­csévék minden betétdarab nélkül egyet­len egy tartótestre erősíthetők, mely egy­idejűleg az alsó csapágynak is alátámasz­tásul szolgál. Ezáltal az egyes részeknek száma és a számláló szerelésének költ­sége, lényegesen csökken úgy, hogy az összelőállítási költség is olcsóbbá válik. Eddig a számlálónak csak kétsarkú ki­vitelét tartottuk szem előtt. Ez a számláló typus azonban természetesen, éppen úgy, mint minden másik, többsarkúan is ké­szíthető. Ennek az elrendezésnek számos előnye van, mindenek előtt pedig az a nagy előnye, hogy a mágneseknek és ro­tornak reze sokkal jobban kihasználható, mert bármely rotortypusnál, ha az több­sarkú, mindegyik rotorcsévénél a hom­lokkapcsolások rövidebbek, mintha az csak kétsarkú. Több sarkú rotornál tehát, ugyanannyi ampértekervényt föltételezve, mint egy kétsarkú rotornál a rotor ellen­állása és súlya kisebb, vagy ugyanolyan mennyiségű rotor réznek az alkalmazásá­nál a forgató nyomaték nagyobb. Ugyanez áll a mágneses mezőt létesítő mágnesek rezére is. Ha tehát az alább leírt újítás által sikerült célszerű kivitel által a mág­neseknek, rotornak és kollertornak több­sarkú elrendezésnél eddig meglévő bo­nyolult szerkezetét egyszerűbbé tenni, ak­kor ezáltal azt érjük el, hogy a wattóra' számlálónak többsarkú kivitele a kétsar­kut kétségtelenül fölülmúlja. Habár a jelen tárcsarotorral biró szám­láló typus különösen alkalmas többsarkú kivitelekhez és az alábbiakban csakis ez van ismertetve, az itt leírt újítások mégis bármely többsarkú egyenáramú waiiófa számlálónál is alkalmazhatók és ennél­fogva más rotoralakoknál is használ­hatók. Az alábbiakban példaképen egy négy­sarkú számláló van ismertetve, természe­tes azonban, hogy az elmondandók hat és többsarkú elrendezésekre is vonatkoz­nak. Éppen úgy, mint a kétsarkú mezőnél a három csévéjü, a négysarkú számlálónál a hat csévéjű rotorforma a legegyszerűbb. Ennél, hogy két kefe elegendő legyen, hasonlóan mint a többsarkú egyenáramú gépeknél két-két átellenes és egy nevű sar­kok hatásának kitett rotorcsévét a helyes tekercselési értelemben egymásután kap­csolunk. Ilyképen hat egymástól elkülöní­tett rotorcséve helyett három pár rotor­csévét kapunk, melyek hasonló módon mint egy háromrészű rotornak három te­kercse vannak egymással és egy hatrészű kollektornak három egymás után követ­kező szegmensével összekötve. Ezen a rotortekerccsel összekötött három szeg­mensnek mindegyike az átellenes szabad szegmenssel párhuzamosan van kap­csolva. Ily módon dacára a többsarkú ki­vitelnek minden más árameioszlás mint. amelyet a zárt rotor tekercselés termé­szetszerűleg megkövetel, el van kerülve és csak két kefére van szükség. A keféknek azonban, mint a 8. ábrán látható, egymáshoz képest OO'Vkal elfor­gatva kell elrendezve lenniök. Ez azon­ban, ha mint szokásos, a két kefét egy síkban alkalmaznék, a kollektornak kis átmérője következtében bizonyos mecha­nikai nehézségeket okozna. Ezeket elke­rüljük, ha mint a 9. ábrán látható, a kol­lektort kissé hosszabbra készítjük és a keféket magasság irányban egymáshoz képest kissé eltoljuk, vagyis azokat két különböző magasságban egymás fölött alkalmazzuk. Ekkor a kefék elrendezé­sére és kivitelére nézve éppen úgy nem vagyunk korlátozva, mint a kétsarkú. ki­viteleknél. Mint már említve volt, a kollektort kissé

Next

/
Oldalképek
Tartalom