63808. lajstromszámú szabadalom • Szétosztóberendezés betűszedő- és soröntőgépek számára

4 — más fölött, egymástól bizonyos távolság­ban elrendezett vezetékekben vannak a billentyűzetnek tartóján fölerősített (47) tokban vezetve. A fölső (46) szán a (3) készlettartálynak (2. ábra) elzárását végző (44) vonórúddal (6. ábra) és az alsó (45) szán pedig a (2) készlettartálynak (2. ábra) elzárását végző (31) vonórúddal (6. ábra) van összekötve. A két szánt előre, vagyis a munkás felé a (48) vonórúd mozgatja, mely ezen két szán között foglal helyet és mely egyik végén két, ugyanazon csap körül elforgat­ható, a szánokkal együttműködő (49, 50) kilincset hord, másik végén pedig a billen­tyűzetnek közelében elrendezett (15) emel­tyűvel van összekötve úgy, hogy a (48) vonórúd az emeltyűnek elforgatásánál a két szán pályájával párhuzamos, vízszintes pályán mozog. A (48) vonórúd ezen­kívül az (52) rúd segélyével az (51) emeltyűvel is össze van kötve úgy, hogy az (52) rúdnak fölfelé mozgásánál a (48) vonórúdnak fölső (50) kilincse abba az állásába állíttatik, amelyben az a (46) szán­nak (53) ütközőjével működik együtt, míg az (52) rúdnak lefelé való mozgásánál az alsó (49) kilincs kerül abba az állásba, amelyben az a (45) szánnak (54) ütközőjé­jével működik együtt. Ha tehát az (52) rúd a felső állásában van, mely állásánál a mat­ricák a (2) készlettartályból (2. ábra) sze­detnek, a (12) nyelv abba az állásába ál­líttatik, amelyben a (3) készlettartályt zárja ei. Épp így a nyelv a (2) tartályt fogja el­zárni, ha az (52) rúd (6. ábra) azon állá­sába állíttatik, amelyben a matricák a (3) tartályból (2. ábra) szedetnek. A (45, 46) szánokat (6. ábra) a rúgónyo­más alatt álló (55, 56) reteszek tartják az előrehúzott állásukban, melyek a (48) vonó­rúdnak két oldalán vannak elrendezve és melyek közül a fölső retesz a (48) vonó­rúdnak (57) bevágásával kapcsolódik, ha az előre van húzva és a megemelt állásában van, míg az alsó retesz a (48) rúdnak (58) be­vágásával kapcsolódik, ha az előre van húzva és az alsó állásában van. Ha az (51) emeltyű az egyik állásából a másikba állíttatik át., a (48) vonórúdnak kilincse mindig kikapcsolódik a vele együtt­működő szánnak ütközőjéből úgy, hogy a (30) rúd (1. ábra) a (32) rugónak hatása alatt a normális állásába tér vissza és a szétosztóberendezést akként állítja be, hogy az a matricákat a két készlettartályba osztja szét. Ugyanekkor a (48) vonórúd (6. ábra) a vele kapcsolatban volt (55) vagy (56) reteszből is kikapcsolódik úgy, hogy a (15) emeltyűvel összekötött (59) rugónak hatása alatt a nyugalmi állásába tér vissza, ami­kor is a rúd a másik szánnal kapcsolódik, ha az a (15) kéziemeltyű segélyével, az (51) emeltyűnek átállítása után előrehu­zatik. A (31, 44) vonórúdak a (60) karral van­nak összekötve, mely egy sebességváltoz­tató áttételt akként állít be, hogy az az elosztócsavarnak forgási sebességét na­gyobbítja, ha az elosztószerkezet a matri­cákat csak egy készlettartályban osztja szét. A szállítócsavarral és közfalakkal bíró ismert szedőgépeknél egy kikapcsolószerke­zet van alkalmazva, mely a szétosztóberen­dezést megállítja, ha a matricák nem es­nek le egyenesen a csavarokról és a (13) közfalak (3. ábra) felé szoríttatnak. Ezen kikapcsolószerkezetnek működtetésére egy fogasrúd szolgál, mely a közfalaknak ru­galmas végeivel kapcsolódik és az ezekre szoruló matricáknak hatása alatt hosszirány­ban eltolódik és így a szétosztóberendezést megállítja. Célszerűbb azonban, ha a (13) közfalak­nak fölső végei merevek, mert ekkor ezek helyzetüket pontosabban tartják meg, ami­kor is a közfalak a (13a) vezetőfalaknak (2. ábra) hornyaiba vannak behelyezve. Ily esetben a kikapcsolószerkezetnek működte­tésére az ismertetett fogasrúd nem hasz­nálható. A találmányt képező berendezésnél a ki­kapcsolószerkezetnek működtetésére az alsó szállítócsavar szolgál, mely csapágyaiban, hosszirányban, bizonyos hosszúságú úton eltolható úgy, hogy a csavar, az ezt a nor­mális viszonyok között a többi csavarhoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom