63688. lajstromszámú szabadalom • Elektromosan működtetett mechanizmus

zetbe való visszavezetésére szolgál. A tar­tány nak ellentétes irányú lengésével a (16) ellensúlynak hasonló működése jár. A (7) tartó föntleírt lengő mozgása (22) és (23) kontaktusok működtetésére hasz­nosíttatik, mely kontaktusokat a (24) kar két vége tartja. A (24) kar a (7) tartóra erősített (25) tartón van elrendezve. A (22) és (23) kontaktusok oly módon van­nak elhelyezve, hogy a (7) tartó közép­helyzetében mindkét kontaktus nyitva van, míg a (7) tartónak a középhelyzet­ből az egyik irányba való kilengésénél a kontaktusok egyike és a tartónak a másik irányba való kilengésénél a másik kon­taktus záratik. A (13) tekercsekhez és a (14, 15) kap­csokhoz alkalmas vezetékek vezetik az áramot, mimellett megjegyzendő, hogy úgy a mezőtekercshez, mint a higanyhoz is akár egyenáram, akár váltakozó áram táplálható. Egyenáram alkalmazásánál a higany áramlásának iránya a mágneses folyam vagy a higanyban lévő áram vál­toztatása által változtatható. Ellenben a váltakozóáram használatánál a higany az egyik irányban áramlik, ha a higanyban lévő áram fázisban van a mágneses fo­lyammal, míg a másik irányban akkor áramlik, ha az áram és a mágneses fo­lyam fázisai egymástól 180"-al vannak el­forgatva. A találmány a föntebbiekben oly relais­vel kapcsolatban íratott le, mely három helyzettel bír, azonban természetes, hogy a találmány oly relaishez is alkalmazható, mely csak két helyzettel bír, azaz mely a középhelyzetből csupán az egyik irány­ban lenghet ki, mely esetben a kontak­tusok egyike a (7) tartó középhelyzetében és a másik kontaktus akkor záratik, ha a tartó másik helyzetébe mozog. Ezek az elrendezések relaisknél oly ismeretesek, hogy további leírásuk szükségtelen. A találmány gyakorlati foganatosítására alkalmazott szerkezet berendezése és el­rendezése, valamint az ezen szerkezet mű­ködése által elérendő cél a mindenkori körülményekhez képest változtatható, anélkül, hogy a találmány lényegétől el­térnénk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromosan működtetett mechaniz­mus, jellemezve egy az elektromos­ságot vezető folyadékot tartalmazó tartány által, melynek folyadéktartal­mán elektromos áram és mágneses folyam vezettetik át, oly célból, hogy a folyadék a mechanizmus működ­tetésére eltolódjék. 2. Az 1. igénypont szerinti mechanizmus kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a tartányban lévő folyadéknak az elektromos áram és a mágneses fo­lyam hatása következtében előálló mozgása arra hasznosíttatik, hogy a tartány egyensúlyi állapota megzavar­tassék és ezáltal a tartány a mechaniz­mus kívánt működtetését létesítse. 3. Az 1. és 2. igénypont szerinti mecha* nizmus értelmében szerkesztett relais, jellemezve azáltal, hogy a higajnyt tar­talmazó (1) tartányt a (7) tartó tartja, mely (8, 9) forgáscsapok segélyével van fölfüggesztve és (22, 23) relais­kontaktusokat tart, mimellett a (7) tartónak és az (1) tartánynak az utóbbin áthaladó áram vagy mágneses folyam megszakításakor a rendes hely­zetbe való visszavezetésére (16, 17) el­lensúlyok vannak elrendezve, melyek közül az egyik vagy a másik függet­lenül emeltetik, aszerint, amint a (7) tartót a higany áramlása az egyik vagy a másik irányban kilendíti. (3 rajzlap melléklettel,; PALLAS RÉSZVÉNYTAFTSA&ÁQ NYOMOÁJA 6U0APC8TEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom