63670. lajstromszámú szabadalom • Kettős vödör poralakú vagy darabos anyagok önműködő fölmerítésére

rolni, a 3. és 4. ábrákból pedig, hogy ezen mozgást úgy folytatjuk, hogy egyidejűleg az (5) vedrek (4) fölfüggesztési pontjai fölemeltetnek. Az (5) vedrek tehát a nyi­táskor hátsó végeiken fölemeltetnek, mellső végeiken pedig leszoríttatnak úgy, hogy egy, körülbelül a közepükön átfek­tetve gondolt tengely körül elforognak. Ezen kettős mozgás folytán a (8) alsó csiga szükséges útja megrövidíttetik. Ezen elrendezés azonban még azon hátránnyal bír, hogy az (5) vedrek által összekapart anyag középső része, a fogó fölemelésekor, a vedrek vágóélei között lévő hézag következtében, fekve marad. Ezt megakadályozza az 5. ábrán föltün­tetétt foganatosítási alak, azáltal, hogy az egyik lapátnak a másikhoz képest a záró­mozgásban elősietést adunk úgy, hogy a végállásban a vedrek vágóélei — nem úgy, mint az 1. ábrában — egymás mel­lett, hanem egymás alatt, illetve fölött fekszenek. Elegendő, ha a vágóélek körül­belül függőlegesen egymás fölé jutnak. Lehet azonban, jobb elzárás elérése céljá­ból, amint az az 5. ábrán föl van tüntetve, bizonyos fokú átlapolást bekövetkezni engedni. Ezen elrendezésnél az elősiető lapát az uiánajövő számára az anyagot bizonyos mértékben odalapátolja és az egész összekapart anyag fölmeríttetik, minthogy a záróállásban a két veder kö­zött anyag nem eshet le. Dacára ennek az anyag darabkái a vederélek közé nem apríttatnak szét. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kettős veder porálakú, vagy darabos anyagok önműködő fölmerítésére, melynél a nyitó- és zárómozgás csiga­sor segélyével eszközöltetik, azáltal jellemezve, hogy a kerethez lengő emelők vannak erősítve, melyek egyik végére a vedrek hátsó végükkel van­nak fölfüggesztve, míg a lengőemelők másik végei, valamint a vedrek mellső szélei rudak segélyével úgy vannak az emelő csigasor alsó csigájával ösz­szekötve, hogy a vedrek és a lengő emelők, a fogóművelet közben, az alsó csiga útjának megrövidítése cél­jából ellentétes irányú forgómozgáso­kat végeznek. 2. Az 1. alatt védett kettős veder fogana­tosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a zárómozgásnál az egyik veder a má­sik elé siet, a záróállásban pedig a vedrek vágóélei egymás fölött fek­szenek. (2 rajzlap melléklettel.) palla8 részvénytársaság nyomdája budapesten-

Next

/
Oldalképek
Tartalom