63639. lajstromszámú szabadalom • Csuklószerkezet automobilok, vasúti kocsik és effélék ajtóinak fölfüggesztésére
hézag, sem a belül lévő csuklószerkezet nem látható. Hogy az ajtó szilárdan legyen fölfüggesztve és az út egyenetlenségei által okozott zökkenéseket, valamint a kocsiszekrény rezgése folytán föllépő íázkódásokat kibírja, a leírt csuklószerkezeten kívül egy másik (I) csukló is van alkalmazva, amelynek a szükséghez képest több törési pontja van, úgy, hogy ez a csukló az ajtó teljes kinyitását megengedi, bármilyen legyen is a kocsiszekrény domborúsága, amellett azonban az ajtó vízszintes mozgását és szilárd fölfüggesztését kellően biztosítja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Csuklószerkezet automobilok, vasúti kocsik és effélék ajtóinak fölfüggesztésére, jellemezve azáltal, hogy a kocsiszekrény nyílásának hátsó szélére, a belső oldalon, egy a szekrény alakjához simuló lemez van erősítve s ezen lemezből két kar *áll ki, amelyeknek meggörbített szabad végei ágyakká vannak kiképezve az ajtó belső szélére erősített s az ajtó alakjához simuló másik lemez csuklócsapjai számára, mimellett az utóbbi lemezben és az ajtó hátsó szélében kivágások vannak elrendezve oly célból, hogy a meggörbített karok az ajtó szabad mozgását ne akadályozzák. 2. Az 1. igénypont szerinti csuklószerkezettel kapcsolatban a kocsiszekrény nyílásának hátsó szélére erősített ütközőléc, mely a szekrény és ajtó közötti hézagot elfödi és a csuklószerkezettel együtt láthatatlanná teszi. 3. Az 1. igénypont szerinti csuklószerkezettel kapcsolatban egy az ajtó szilárd fölfüggesztését biztosító másik csukló, mely a kocsiszekrény domborulata szerint több vagy kevesebb törési ponttal bír és az ajtót az út egyenletlenségei, ill. a kocsiszekrény rezgései által okozott rázkódások hatásától megvédi, amellett azonban az ajtó teljes kinyitását nem akadályozza. (1 rajzlap melléklettel.) bal.a8 ré3zvénytár8aság nyomoája budapesten.