63522. lajstromszámú szabadalom • Serlegszállító berendezés

kenyebb részt, tehát mindig a (G) oldal fog belenyúlni a következő serleg (F) oldalába. Ezen egymásba illesztést a 6. és 7. ábrák tüntetik föl. A serlegeknek ily értelemben való összeillesztése, illetve összerakása meg­engedi azt, hogy a szállítórendszer maga bárhol megtörhető legyen anélkül, hogy ez­által a serlegek között bár a legcsekélyebb hézag is keletkezne. A serlegek hevederre vagy 2 drb. egymás mellett elhelyezett drótkötélre lesznek fölerősítve, tehát egy­mással nem kapcsolódnak össze, csupán egymásba belenyúlnak, az egységes csa­tornarendszer állandó megmaradása miatt. Szélesebb, tehát a nagyobb munkaképes­ségű, valamint a nehezebb szállítandó anyag részére alkalmazzuk a két darab drótköte­les rendszert, míg a könnyebb és kisebb munkaképességű berendezésnél a heveder­rendszert. A serlegek vezetését tehát a heveder vagy a két darab drótkötél, avagy vég­eredményben két darab kenderkötél képezi. Szükséges és már régen megoldásra vár a visszaszaladó kötelek, illetve heveder oly módon való vezetése, amely lehetővé teszi, hogy a visszaszalladó kötelek vagy heveder közvetlen az előreszaladok alatt vezettes­sék. Tehát ez esetben, hogy a visszasza­ladó serlegesatorna a fönti előreszaladok alatt közvetlenül vezettessék, szükséges, hogy elsősorban is kis helyen elférjen, má­sodsorban a vezetés bárhol pontosan irá­nyítható legyen. Ezen visszaszaladó heve­der vagy kötelek visszavetését, illetve irá­nyítását a 8. ábra alatt föltüntetett kettős csigarendszer által érem el. Ezen kettős csiga úgy van egy vezetékre ráerősítve, hogy közötte azon kötél, mely vezetéskép­pen a serlegeket hordó hevederre van rá­varrva, poptosan szaladhasson, természete­sen pontosan vezettetik anélkül, hogy a legcsekélyebb súrlódás is föllépne, mivel a csigák könnyen szaladó golyós vagy olaj­ban szaladó csapágyban vannak vezetve. A fölső, illetve az előrehaladó serlegeket el­lenben megfelelő kötél vezető-hengerrel vagy kettős kötélvezető-kerékkel viszem keresz­tül. (Ö. és 11. ábra.) Ha nem hevedert alkalmazunk a serle­gek vezetésére, hanem két darab drótköte­let, akkor minden egyes vezetésnél 2 pár Éötélvezető- csigát alkalmazunk. (10. ábra.) Bemutatok a 6. ábra alatt egy olyan rendszert, ahol a serlegeket egy heveder­rel vezetem, tehát a heveder alá kender­kötelet is alkalmazok, míg a 7. ábra alatt a serlegeket a két sodronykötéllel való ve­zetéssel mutatom be. A 6. ábra szerinti kivitelnél, tehát a kombinált kötél- és he­veder-vezetésnél, a két végállomásnál kö­tél- és hevederkorongot alkalmazok, míg a 7. ábra szerinti kivitelnél két kötélkoron­got. Az 1. ábra szerinti teljes összeállítási rajz is egy olyan rendszert tüntet föl, ahol a serlegek vezetésére a kombinált kötél és hevedert használom. Tehát a két végállo­mást (1. ábra) az (A) és (A1 ) kerék képezi, mely föntiek szerint úgy van készítve, hogy középen egy megfelelő kötél vezetésére al­kalmas horony van, mig a két széle mint szíj, illetve hevederkorong van készítve. Ugyancsak ezen 1. ábra, szerinti össze­állítású rajzban látható a fönt leírt kettős csigarendszer alkalmazása a serlegek visz­szavezetésóre, amely (C) alatt van föltün­tetve. Tehát ott is, ahol a serlegeket visz­szavezetjük, az előrehaladó serlegek alá ezen kettős, illetve sodronykötélnél négyes kötélvezető-csigát alkalmazzuk. Ezen kötél­vezető-csigákat ott, ahol a vezetéket meg akarjuk törni, szintén ezen összeállítású rajz szerint alkalmazzuk és pedig mindig két helyen legalább egy megfelelő ívalak­ban, ahogy a kötél minősége azt megkí­vánja. Ismertetve az egymásba folyó serlegek alakját, úgyszintén azok fölerősítését, tehát összerakását is, abban az esetben, ha ezen serlegrendszert darabosabb anyagok szállí­tására akarjuk fölhasználni, pl. kavics, szén, gipsz, só stb. részére, úgy a két serleg összefolyási helyén, (3. ábra E), egy meg­felelő saroklapot alkalmazok, mely állan­dóan az utána következő serleg fenekére nyomul egy rúgó vagy nehezék segélyével. Ezáltal kikerültetik, hogy a két serleg közé

Next

/
Oldalképek
Tartalom