63486. lajstromszámú szabadalom • Berendezés szines mozgófényképek vetítésére
— 2 — pek- kettenként csoportókban, a mozgó ' tárgy ugyanazon mozgásfázisáról vétetnek föl és emellett föltételeztetik, hogy a fölvételek egy vörös és egy zöld színszürővel olymódon készültek, hogy a pozitiv filmen a zöld fölvétel a vöröst követi, ezt pedig egy zöld és így tovább, akkor világos, hogy az esetben, ha a vetített színek keverése a kapott fénybehatás utóhatásán alapszik, akkor a vörös szinű kép utóhatása nagyobbára veszendőbe megy, amikor a zöld színű kép főhatása még tart. Minthogy a kinematografia azon alapszik, hogy a kapott fényhatás megmaradásának képről-képre át kell vezetnie, hogy a fénybehatás látszólagos folytonosságának hatása előidéztessék, ennekfolytán magától értetődik, hogy az utolsó csoport zöld képe által keltett benyomás a következő csoport vörös szinű egyes képe által keltett behatáshoz a most megmagyarázott módon hozzájárul. Ha mozgatott tárgyak fölvételénél ezen két egyes kép egymást nem födi teljesen, akkor az éppen előállított szinbenyomás és az egyidejűleg még továbbtartó első színbenyomás következtében zavaró gyenge szines szegély lép föl. Ezen hátrány elkerülésére és egyidejűleg rendes szélességű kinematograf-filmek használhatására, melyek egymásután fölvett rendes nagyságú szines egyes képeket tartalmaznak, a találmány értelmében a színvisszaadásnál eltekintünk a fénybenyomás megmaradásának föntleírt kihasználásától és oly eljárást alkalmazunk, melynél nagyobb időközökben történő képcsere mindegyik csoport egymást födő különböző szinű egyes képeinek egyidejű vetítésével van kombinálva, mimellett alkalmas színű fénynek különböző sugarai alkalmazhatók, míg a fénybenyomás megmaradása úgy mint minden kinematografiai reprodukciónál csupán a mozgás látszólagos folytonosságának elérésére szolgál. A találmány értelmében a vetítőkészülék két vagy több egymás fölött elrendezett lencsével van ellátva, melyek segélyével két vagy több egymást födő kép egyidejűleg vetíttetik a fölfogófölületre. Mindegyik lencse részére állandó szinű színszűrők vannak elrendezve és végül oly eszközök vannak alkalmazva, hogy a film az elrendezett lencsék számához képest két vagy több képhosszal egyenlő hosszúságban mozgattassék. A használat céljára a vetítőkészülék a film részére oly menesztőberendezéssel láttatik el és olymódon rendeztetik el, hogy a fénysugarak a képnyilás előtt egyidejűleg mozgatott különböző szinű egyes képeken, valamint a nekik megfelelő színszűrőkön küldetnek át és hogy a vetített egyes képek a fölfogófölületen egymást födik. Például kétszínű kinematograf-filmek vetítésére két fényforrást alkalmazunk, melyek a vetítőkészülék képnyilása mögött olymódon vannak elrendezve, hogy a fénysugarak gyűjtőiktől a mindenkor a kettős képnyilásban lévő kinematografdiapozitivek mindegyikén át és innét előre, az illető színszűrőkön és lencséken át a vetítőernyőre vettetnek, hol a vetítőlencséken alkalmazott összpontosítóberendezések segélyével födésbe hozatnak, míg a film mindenkor két képnek megfelelő hosszúságban tolatik előre. Háromszínű vetítéshez három lencsét és megfelelő szűrőket használunk és a filmet minden váltásnál három képhossznak megfelelő hosszúságban toljuk előre és így tovább. Hogy két vagy több külön fényforrás használatánál a fény összpontosítását megkönnyítsük, az alkalmazott fényforrások sugarai útjuk közben a vetítőnyilás előtt tükrök vagy prizmák által megtörhetők. Egy ily elrendezés két vagy több világítótestnek egymással és a vetítőnyilással szög alatt való alkalmazását teszi lehetővé, miért is az egyes fényforrások könnyebben ellenőrizhetők és sugaraik jobban összpontosíthatok a képnyilásban lévő képekre. Különálló fényforrások . helyett egyet- • len erős fényforrás is alkalmazható, melynek fénye különválasztott sugárnya-