63426. lajstromszámú szabadalom • Papírlapadagoló doboz
venni, a rugalmas anyagból, pl. kartonból álló födél közepére gyönge nyomást gyakorolunk úgy, hogy iá födél kissé bedomboródik s la tlapadótest a fölső laphoz szorul; ezután a födelet a hozzátapadó lappal kinyitjuk, a kiemelt lapot a tapadótestről lehúzzuk és a födeleit újból becsukjuk. A lap kiemeléséhez tehát csak 3 fogás szükséges, minthogy a födél behorpasztását egyszerűen ezáltal érjük el, hogy a tarttályt kézbevételkor kissé erősebben fogjuk meg. A '3. jábrabeli foganatosítási példánál a tartály tulajdonképen kis könyvfödelet, képez, melyben a tömb két rugalmas (11) szalag révén rögzíttetik. A (3) födél az egy ábra módjára képezhető ki, ha azonban a (11) szalagok elég vastagok, a (10) keret el is maradhat, mert -ez esetben a (11) szalagok fognak ütközők gyanánt szolgálni, melyek a tapadótest és ia fölső lap közti érintkezést meggátolják. Ezen esetben a födél merev is lehet, úgy, hogy a tömbhöz való szorításkor nem a födél szenved alakváltozást, hanem a szalagok nyomatnak egyrészt össze, másrészt pedig a tömbbe, s ezáltal ía kívánt érintkezést lehetővé teszik. Ajánlatos la födél külső oldalát ct telpadótestnek megfelelő helyen domború díszítménnyel ellátni úgy, hogy a kéz azonnal megtalálja la lenyomandó helyet. Az 5. ábra értelmében a tapadótest ja födél egy oly mélyedésében lehet elrendezve, mely kissé mélyebb, mint a tapadó test vastagsága; ezen esetben a mélyedés széle alkotja az ütközőt. Tapadótest gyanánt viasz is használható, ajánlatosabb azonban az ismert rugalmas enyv-glicerinmasszát alkalmazni. A zsíros tapadóanyagok ugyanis tapadási intenzitásukat a hőmérsékkel változtatják úgy, hogy nyáron a kiemelt lap túlságosan tapad és csak óvatosan húzható le, míg télen ugyanazon tapadótest fölmondja a szolgálatát. Az enyvglicerinmassza nincsen ily változásoknak alávetve. • Hogy helytelen, pl. kályha közelében való raktározás esetén se olvadhasson meg az enyvglicerinmassza célszerű azt ismert módon, pl. bichromáttal keményíteni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 63050. számú szabadalomban védett adagoló tartály foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a tartálynak a tapadótestet hordó része zárt helyzetben közvetlenül a tömb fölött fekszik, mimellett azonban a tömb fölső, topja és a, tapadótest közti érintkezést a tartály valamely részén kiképezett ütköző gátolja meg. 2. Az 1. alatti szerkezet foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy könyvfödélszerűen van kiképezve s a tömbnek rögzítésre szolgáló rugalmas, például kaucsukszalagok alkotják az ütközőket :a f ödé lre r ögzített tapadótest számára. 3. Az 1. és 2. alatti szerkezet foganatosítási alakja, jellemezve ezáltal, hogy a tapadótest enyvglicerinmasszából áll. 4. A 3. alatti szerkezet foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a tapadótest keményített enyvglicerinmiaszszábol áll. (1 rajzlap melléklettel. f-AL SES/V5IV ' Á.BRA8ÁO XYOMOÁ.W BU0APS6TBft-