63404. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés önműködő telefonközpontokhoz
teszi, amennyiben a csoportkiválasztó által szabad hozzávezetés kikeresése céljából végzendő lépések (forgása) elvégzésére semmi vagy nem elegendő idő áll rendelkezésre. A késleltető relaisnek tehát két, egymást kizáró feltételnek kell megfelelnie, először annak, hogy fegyverzetét a beállítás egész ideje alatt meghúzva kell tartania, másodszor annak, hogy a csoportkiválasztó forgásidejét csak kis mértékben rövidítse meg. Találmányunk szerint a teljesen fémes áramkörű kapcsolási elrendezés föntebb jelzett hátrányait a késleltetőrelaisk oly elrendezésével szüntetjük meg, hogy a késleltetőrelaishez az impulzusrelais által vezetett gerjesztő áram nincsen az impulzusrelais— fegyverzet munka vagy nyugalmi vagy munka és nyugalmi helyzetének — annak megfelelően, hogy a földrekapcsolást a fegyverzet az egyik vagy mindkét helyzetében szünteti-e meg egész ideje alatt megszakítva. Ily módon oly késleltetőrelaisket kapunk, melyeknél a fegyverzet leszakadására kapcsolóimpulzusok adott sebességénél rövidebb idő elégséges, és mely a csoportkiválasztó helyes működését ennek dacára sem befolyásolja. Egyidejűleg a késleltető relais szerkezete is egyszerűbb és biztosabb lesz, mert az oly késleltetőrelaisk, melyek fegyverzeteik leszakadására hosszabb időt igényelnek, tudvalevőleg egyszerű eszközök alkalmazásával csak nehezen szerkeszthetők. Találmányunk szerint az áram megszakadási idejének megrövidítését akként érjük el, hogy az impulzusadás közben a késleltetőrelaishez a gerjesztőáramot az impulzusrelais kontaktusainak megszakításánál más zárt kontaktusokon vezetjük, melyek egy vagy több, az impulzusrelais által gerjesztett relais hatása alatt állanak. Az elrendezés vagy olyan lehet, hogy a segédrelais valamely áramimpulzus időtartamát akként bontja szét, hogy a késléltetőrelaisben az áram a két impulzus között eltelő idő legnagyobb része alatt fönmaradjon és csak ennek az időtartamnak igen rövid része alatt legyen megszakítva, vagy hogy a segédrelais a késleltetőrelaishez minden áramimpulzus alatt kétszer vagy többször vezessen áramot. Több segédrelais alkalmazása esetén az áramimpulzus megszakadásának időtartama az impulzusadás közben elenyészően kicsi lehet, sőt akár teljesen meg is szüntethető. ' Az eddig ismeretessé vált teljesen fémes áramkörű kapcsolási elrendezéseknél, melyeknek fegyverzeteiket gyorsan meghúzó és lassan eleresztő relaisi vannak, a kapcsolóáramimpulzusokat fölvevő impulzusvagy vonalrelaishez két olyan késleltető relais tartozik, melyek egyike a kapcsolóáramimpulzusokat fölvevő relais fegyverzetének meghúzott állapotánál kapcsolódik be és a kapcsolat föntartására szolgál, míg másika az impulzusrelais leszakadt fegyverzetén át kapcsolódik be és az átkormányzást végzi minden egyes impulzussorozat befejezte után. Az uj kapesolási elrendezésnél evvel szemben lényeges megtakarításokat érünk el a relaisk számában. Találmányunk szerint ugyanis a kapcsolatlétesítését és föntartását stb. az impulzusrelaishez tartozó egyetlen késleltető relais végzi, mely úgy beállításra, mint a kiváltásra szolgáló tagokra hat. Átkapcsoló berendezés segélyével ezeket a tagokat az összes a kapcsolásra használt kiválasztóknál egy és ugyanattól a késleltetőrelaistól lehet függésbe hozni. Ezen a kapcsolási folyamatokat az összes kiválasztóknál befolyásoló késleltetőrelais egy átvivőrelais-csoporttal együtt előnyösen az első csoportkiválasztó előtt vagy ennek közelében van elrendezve. Az új késleltetőrelais kapcsolása olyan, hogy az impulzusrelais állandó gerjesztésénél a fegyverzetét az átkapcsolás végezhetése céljából annak dacára elereszti, hogy a kapcsolóimpulzusok közben az impulzusrelais fegyverzetének meghuzatásánál áramot kap és így fegyverzetét meghúzva tartja. Ép oly jól lehetne azonban a késleltetörelaist akként is szerkeszteni, hogy az fegyverzetét az impulzusrelais fegyverzetének rövid ideig tartó leesésénél meghúzza, hosszabb ideig tartó leesésénél el-