63357. lajstromszámú szabadalom • Önműködő szellőzőberendezés

— 3 -nak, akkor az (1) nyíláson beáramló levegő a legrövidebb utat keresve a fölső, a (2) nyíláson át beáramló levegő pedig az alsó (3) nyíláson át áramolna tovább, úgy, hogy a légáramok nagyjában vízszintes rétegekben mennének végbe és a közbenső egyéb légrétegek csaknem mozdulatlanok maradnának. Azáltal azonban, hogy a jobboldali közbenső válaszfal fölső (3) nyílása nagyobb mint az alsó (3) nyitás, a levegő ezen két különböző nyilás között nem egyenlően, hanem a nyílások keresztmetszetének arányában oszlik meg, vagyis a fölső (3) nyíláson több, áz alsó (3) nyíláson pedig kevesebb levegő áramlik át. Minthogy azonban az (1) és (2) nyílások lényegében egyenlő nagyok, világos, hogy a (2) nyíláson beáramló levegő egy része vízszintesen az alsó (3) nyíláshoz, egy másik része pedig fölfelé a fölső (3) nyíláshoz áramlik. Ezen áramlásokat a rajzon látható nyilak mutatják. A két közbenső válaszfal között a levegő áramlása ismét megfordul vagyis részben fölülről lefelé történik, mivel a baloldali válaszfal (3) nyílásai ellenkező értelemben vannak méretezve, mint a jobboldali válaszfal (3) nyílásai és így tovább. Látható tehát, hogy a megfelelően méretezett keresztmetszetű és különböző szintekben lévő (1), (2), (3) nyilásrendszerek folytán a (6), (7), (8) helyiségekben a légrétegek állandó mozgása jön létre: a létesülő, észre nem vehető gyönge légáramok a nyílásoktól különböző irányokban indulnak ki s elhatolnak úgy a helyiségek közepére, mint annak sarkaiba, tehát teljes szellőzést létesítenek erőteljes léghuzamok nélkül. Az ajtókban, illetve a szomszédos helyiségek között elrendezett alsó és fölső (3) nyílások váltakozóan különböző keresztmetszete különösen fontos, minthogy ezen nyílások révén érjük el a különböző irányú szabályozható légáramlások fölléptét. A légvezető nyílások kiképzése tetszésszerinti lehet, célszerű azonban a 2—14. ábrabeli példák alkalmazása. A 2—5. ábrabeli mennyezet alatti légcsatornák egyes csapói a (11) nehezék révén rendszerint nyitva tartatnak. A légcsatornát belül az ellenlapt képező (12) rács takarja, mely rovarok behatolásának meggátolására (13) fémhálóval van bevonva. A por behatolásának meggátolására a rácsot azbesztgyapottal is boríthatjuk. Az azbesztgyapotot a falba csuklósan erősített külön keretre is erősíthetjük, mely az azbesztgyapot kicserélését teszi lehetővé. Az azbesztgyapotot illatos anyagokkal impregnálhatjuk. A 6—8. ábrákban föltüntetett légvezetékek a (15) gomb révén elforgatható (14) födőcsillag segélyével többé-kevésbbé zárható. Az ajtókban vagy ajtótokokban elrendezett (3) nyílások a (16) tolókákkal és (17) ellenlapokkal vannak fölszerelve; a tolókák a (18) nyílásokkal, míg az ellenlapok célszerűen kétszer annyi (19) nyílással vannak ellátva. A nyílások száma az ajtók alsó és fölső részében eltérő úgy, hogy pl. az egyik ajtó fönt négynyílású, alul pedig ötnyílású tolókával bír, míg a vele szellőzés tekintetében összeműködő másik ajtó, pl. fönt négynyílású, alul háromnyílású tolókával van ellátva. A tolókák nyílásai célszerűen 30 mm. magasak és 10 mm. szélesek és egy eltolható födőlap révén többé-kevésbbé zárhatók; az ellenlap nyílásai a (20) sodronyhálóban vannak borítva. A 15. ábra a különböző nyilásszámú tolókáknak egy ajtószárnyon való elrendezését mutatják. A mennyezet alatti légcsatornák (16., 17. ábra), valamint az ablakpadka alatti nyílások a helyiség külseje felé oly mértékben lejtenek, hogy a belső nyilás alsó szélét érintő vízszintes a külső nyilás fölső szélét érintse (17. ábra) (21). Ezen lejtésnek az a célja, hogy a 45° alatt a falra csapódó esőnek vagy hónak behatolását meggátolja. A jelen berendezés állandó szellőzést létesítvén, gáz fölgyülemlését és hasonló veszélyeket teljesen kizár. A találmány