63176. lajstromszámú szabadalom • Elhárítóedény csúszó rovaroknak fákról, rózsatövekről és más növényekről való távoltártására
csak lehetséges, rovaroktól megtisztítandó. Ezt követőleg a földet a fa törzse körül egyengetjük, hogy az 'edény egyenesen helyezkedjék el. Az edényt célszerűen mintegy '3 cm. mélységig a földbe sülyesztjiik, hogy később el ne tolódhassák. Erre a törzs alsó részét a földtől megtisztítjuk, mire a törzs körül, a földön mintegy 1 cm. magas fahamuréteget helyezünk el, mely 'az elhárító edény szalmára alátét gyanánt szolgál. Ekkor az elhárító edény (bl) záró fáncait ragaszszerűen elkészített tiszta agyaggal ¡kitapasztjuk, mire az edény egyik (b) részét az (f) fatörzs (1. ábra) a (g) rózsatő és annak ,(h) támasza köré helyezzük (3. ¡ábra), ezt követőleg pedig a (c) kiegészítő részt hozzáillesztjük. Az elhárító edény és a fatörzs közötti ürös tér lehetőleg ¡egyenletesen elosztandó és az edény pereméig célszerűen tiszta hamuval jól kitöltendő. Végül az edény (a) csatornájába színig tiszta vizet töltünk. Ha az edényt a megadott módon helyesein fölállítottuk, akkor hangya, hernyó, pók vagy más csúszó rovar nem juthat a földről a védett törzshöz. Ha az edény fölállításánál már vannak hangyák az illető fatörzsön vagy rózsatövön, akkor ezek nem j juthatnak már le ía földre és a fáról lehullanak, mivel sokáig föld nélkül el nen lehetnek. Az új hárító edények mellesleg madáritatók gyanánt is szolgálnak. A. rovarhárító edényeket tavasszal állítják föl és őszig semmiféle kezelésre nem szorulnak, csak az elpárolgott vizet kell időről-időre pótolni, hogy az edény mindig elegendő mértékben telt legyen. Ha sót adunk a vízhez, a víz mintegy 5° C-ig meg nem fagy. Télen az edényeket leszerelhetjük, mert a rovarok amúgy is téli álmukat alusszák. Az elhárító edények tetszőleges anyagból készülhetnek. A (b, c) edényrészek közötti Easítékok tömítése tetszőleges más módon is történhet. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elhárító edény csúszó rovaroknak fákról, rózsa-tövekről és más növényekről való távol tartására, jellemezve azáltal, hogy a víz fölvételére alkalmas, fölül nyitott edény gyűrűalakú csatorna ¡alakjával bír és oly módon szedhető szét, hogy részei a védendő fa vagy más növény törzsére szerelhetők, ezt ¡követőleg pedig az ütközési helyeken szorosan összekapcsolhatók. 2. Az 1. alatti igényben védett berendezés foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az egymással összekötendő két edényrésznek párosával ütköző peremei közül az egyik fáccal van ellátva, melyben a hozzátartozó másik perem, vízben oldhatatlan, idővel megkeményedő tömítőanyag, pl. agyag segélyével rögzíttetik. (1 rajzlap melléklettel.) PAILAS i£.SZV£NVTÁRáASÁ(> NYOMDÁJA BUDAPESTEN