63158. lajstromszámú szabadalom • Koincidens távolságmérő
(22) szakasz hozható érvényre. A sugár- j járat a 6. ábrán látható. A 8. ábrabeli elrendezés lényegében megfelel a 7. ábrabeli elrendezésnek, eltekintve attól, hogy a kittfölületében a (21, 22) reflektorfölületekkel biró prizmatest a (24) vonal mentén eszközölt vágás által két részre van osztva, melyek közül a reflektorfölületet tartalmazó rész a másik részhez képest eltolható. A 9—13. ábrákban föltüntetett, a reflektorfölület helyzetének a műszer látómezejében való fölcserélésére szolgáló elrendezésnél gondoskodva van arról, hogy a fölcseréléssel egyidejűleg a választóvonal a képmezőben oly módon eltolassék, hogy a választóvonal a műszer használatának; mindkét fajtájánál unszimmetrikusan fekszik a képmezőtengelyhez és pedig olv módon, hogy a nagyobb képmezőszakaszban az egyenesen álló képek jelennek meg, míg a kisebb képmezőszakaszban a képek megfordítva jelennek meg. Ez az elrendezés egy lehető nagy beigazítómező előnyét adja. A képmezőben lévő választóvonalnak a visszaverőfölület helyzetének fölcserélésével egyidejű eltolását a rajzon föltüntetett kiviteli alaknál azáltal érjük el, hogy a szemlencseprizmában lévő és úgy, mint az 1. és 2. ábrán itt is (15)-tel és (16)-tal jelölt visszaverő rétegeknek tartója (25) fogazással van ellátva, melybe a (27) szemlencsecső (26) fogaskoszorúja kapaszkodik. A (28) szemlencsetoldat excentrikusan van a (27) szemlencsecsövön elrendezve. A (27) szemlencsecső forgatása által a (15, 16) visszaverő fölületek tartója eltolatik és egyidejűleg a (28) szemlencsetoldatnak helyzete a (15, 16) viszszaverőfölületek (17) határolóvonalához képest eltolatik, mint ez a 9. és 11. ábrán látható. A (28) szemlencsetoldat ezen eltolásának a képmezőben lévő választóvonal eltolása felel meg úgy, hogy aszerint, amint a (15) vagy (16) visszaverőfölület jut érvényre, a látómező a 10. ábrán rajzolt módon jelenik meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Az 58510. számú törzsszabadalommal védett koincídens-távolságmérő azon kiviteli alakjának változata, mely a törzsszabadalom 2. igénypontjában jellemzett szemlencseprizmatesttel van ellátva, jellemezve azáltal, hogy a viszszaverőíölület, illetve fölületek síkjukban eltolhatóan és a hozzátartozó tartón oly módon van, illetve vannak elrendezve, hogy a mindenkor mű-* ködő fölület, tartójának eltolásakor, tetszésszerint a választóvonal egyik vagy másik oldalán jelenik meg. 2. Az 1. igénypont szerinti távolságmérő kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a szemlencse a választóvonalra harántirányban mozgatható és a visszaverőfölületek eltolható tartójával oly módon van kapcsolva, hogy a tartó eltolásával egyidejűleg a szemlencse a választóvonalhoz harántirányban beállíttatik oly módon, hogy a reflektorfölület mindkét beállítása mellett az egyenesen álló képek mezeje nagyobb. {1 rajzlap melléklettol.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOAJA BUDAPEi •