63153. lajstromszámú szabadalom • Folyadékmérő
<(s) fülénél fogva tartjuk és célszerűen hü- j velykujjunkkal a megfelelő belső tartányok egyikének bebocsátó nyílását az illető (e) gomb fölemelésével nyitjuk. Ezáltal az ezen tartány fenekén elrendezett (i) szelep záró•di'k. A folyadékot a (b) tölcséren át töltjük be a folyadékmérőbe, amely az előbb említett módon megnyitott (p) nyíláson át az illető belső tartányba ömlik. Miután ezen tartány megtelt, a folyadék fölhajtó ereje a (p) szelepet elzárja és a beömlés megszűnik, míg az esetleg fölösleges folyadék a folyadékmérőnek ezen célra szánt külső ¡(n) tartányába ömlik. Természetesen jelen találmány az ismer- ' j tetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető, a találmányi gondolat sérelme nélkül. SZABADALMI IGÉNY. Folyadékmérő, jellemezve beöntő és kibocsátó nyílással ellátott edényben elrendezett, egymást övező tartánysorozat által, mely tartányok egymás között meghatározott űrtartalmú teret zárnak be és melyek a beöntő tölcsérrel egy-egy a tartány fenekén elrendezett kibocsátó szeleppel kényszermozgásúlag összekötött és kívülről működtethető kétkarú emeltyűn ülő szeleppel elzárható nyílá' son át közlekednek. (1 rajzlap melléklettel.) •PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAPESTEN.