63117. lajstromszámú szabadalom • Újítások villamos szállítóberendezéseken, főként villamos függővasutakon

különbség, hogy ¿a kontaktusok úgy van­nak elhelyezve, hogy a ;két (255) és (265) motor áramiránya fordított, tehát ellen­kező irányban forognak és mindkét kötél lecsévélődik. A (271) kapcsolóemelő még a (d) kontaktuson van úgy, hogy az elek­tromágneses kapcsolás az esetben is le­rántja a (D) ¡vasmagot és a (224) és (233) csavarokat egybekapcsolja. A markoló tehát szétfeszített pofákkal az anyagon fekszik, azt most már meg kell ragadnia és záródás után fölfelé kell emel­kednie. Ennek elérésére a kapcsolóhen­gert egy fokkal tovább kapcsoljuk, amikor is az áram ia (30) kefétől a (31, 290) kon­taktusokon,'- (257) kefén, (256) vezetéken, az emelőkötél (255) motorján, (254) szole­iioidon, (253) vezetéken, (252) kefén, (291, 259) kontaktusokon és (260) kefén az (1) futósinhez vagy 'a földbe folyik. A mótor most ellenkező irányban indul meg, az emelőkötél fölcsévélődik és ezáltal a mar­koló zárul. Az (n, m) fogaskerékáttétel a (237) teftgelyt a (236) peoekkel forgásba hozza úgy, hogy !az anya a pontozott vo­nallal rajzolt helyzetből kezdeti helyze­tébe tér vissza. Ezáltal a (271) kapcsoló­emelő a (d) ikontaktusról a (c) kontaktusra helyeződik át, minélfogva egy második áramkör áll elő a :(30) kefétől a (31, 292) kontaktusokon, (275) kefén, (274) vezeté­téken, (273) tekercsein, (272) vezetéken, (271) kapcsolóemelőn, (c) kontaktuson, (270) vezetéken, (200) kefén, (293, 294) kontaktusokon, (267) kefén, (266) vezeté­ken, a kirakodó kötél (265) motorján, (264) szolenoidon, (263) vezetéken, (202) kefén, (295, 259) kontaktusokon és (260) kefén keresztül az (1) futósinhez vagy a földbe. A kirakodókötél (265) motorja | most megindul és a kirakodókötelet föl­csévéli. A (C, D) elektromágneses tengely­kapcsolás az (e) és (h) csavar tengely eket egybekapcsolja úgy, hogy az emelő- és a kirakodókötél egyformán tekercselődnek föl. A megrakodott markoló fölemelkedik és a (12) kapcsolóhenger az «előrehaladás» helyzetbe forgatható, amikor is a hajtó­motor ellenkező irányban indul meg s így a kocsi a megrakódott markolóval vissza­fut a kirakodóhelyre. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 62645. sz. törzsszabadalomban védett szállítóberendezés kiviteli alakja, azál­tal jellemezve, hogy a két kötéldob mindegyike ¡saját külön hajtómotorjával mereven van összekötve és a kettő a kellő pillíainatban, a markoló szükségelt játékainak megfelelőleg, egymással kap­csolódik. 2. Az 1. ¡alatt igényelt szállítóberendezés kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy mindkét mótortengely, illetve az áltar­luk hajtott emelődobok a motorok munkaárama átjárta elektromágneses tengelykapcsolás révén egymással kap­csolódnak úgy, hogy a dobok egyfor­mán és ugyanazon gyorsasággal forog­nak. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt szállítóberen­dezés kiviteli alakja, melynél az áram­kapcsoló kormányzását maguk az emelő­dobok végzik egy csavarmenetes ten­gelyen elrendezett vándoranya és egy j tengelyre (erősített menesztőpecek segé-i lyével, jellemezve az anya tengelyének I és a menesztőpecek tengelyének fogas­kerekek, 'csigakerekek vagy hasonló szervek segélyével az egyik, illetve a másik emelődobról való hajtása által. (I rajzlap melléklettel.) PALIA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOAJ* 9UMPBST0*

Next

/
Oldalképek
Tartalom