63055. lajstromszámú szabadalom • Összerakható ágy
az (a) ágyrészt lefordítjuk (Fig. 1). ami után a (d) lábakat kinyitjuk és az (f) korlát fölnyitása által rögzítjük, míg ezen korlátot a (g) kilincs segélyével rögzíthetjük. Ezután a levett (n) kárpitozott betétet az (u) ágyrészre fektetjük, továbbá az (o) kárpitozott ágyrészt szintén kifordítjuk és az (e) előkorlát lábait kinyitjuk és a korlát fölállítása által rögzítjük, ami után ezen előkorlát a (g) kilencesel szintén rögzíthető. így szabaddá lett az (a) ládarész, amelyből az ágynemű, valamint az (x) betét kivehető, mely (x) betét fülekkel van ellátva és ezen fülek segélyével az (a) láda fölé helyezhető. Természetesen jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. Szabadalmi igények. 1. Összerakható ágy, jellemezve egy középen ládaként kiképezett, két oldalt lefordítható korláttal és szétnyitható lábakkal ellátott ágyrészek által, amelyek egymásra fordítva rögzíthetők és fotelként használhatók. 2. Az 1. alatt igényelt ágy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a lefordítható elő- és hátkorlátok lábai oldalirányban kinyithatók és a korlát forgó fejei egyegy, ezen lábakat körülfogó betéttel vannak kiképezve azon célból, hogy a korlát kinyitása által azok nyitott helyzetükben rögzíthetők legyenek. 3. Az 1—2. alatt igényelt ágy kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az ágy (n) lefordítható része egy kilinccsel, a ládaként kiképezett középső rész pedig egy kilincsfogóval van ellátva azon célból, hogy ezen ágyrész fölállítva rögzíthető és támlapként használható legyen. (1 rajzlap melléklettel). PALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN