62993. lajstromszámú szabadalom • Javítások kévekötőgépekhez való ponyvákon

vannak elrendezve, oly módon, hogy a rajtuk lévő csat a vászon szélén átér. A hevederek a csatokkal a vászonnak a géphengereken való kifeszítése céljából összecsatolhatók. A (J) szíjak a ponyván három csavar segélyével vannak meg­erősítve, melyek közül az első közvetlenül a csat mellett van elrendezve és a csat fölvétele céljából visszahajtott szíjvég megerősítésére szolgál; a második csavar az első, a harmadik csavar pedig a má­sodik lécen van megerősítve. A három (L) bőrheveder, melyek szin­tén lyukasztással vannak ellátva, a ponyva szélén vannak elrendezve és pedig az első lécen egy-egy csavar segélyével, továbbá a vásznon a négy heveder közelében; a három heveder közül kettő a vászon két oldalán, a harmadik pedig a középen egyszersmind a csavaranyák alatt elrende­zett bőrlapokat is helyettesíti és a már ki­feszített ponyva teljes összecsatolására szolgál. Ezen célból három (N) csattal ellátott (M) szíj van a vászon másik végén a há­rom kisebb hevederrel szemben elrendezve és azokkal a vászon tökéletes összecsato­lása céljából kapcsolódnak. A vásznon és az első lécen csavar segélyével oly mó­don vannak elrendezve, hogy egyszer­smind a csavaranya alatti bőrlapocskát is helyettesítik. A szakadozott (0) vonalak a varrás öltéseit ábrázolják (1., 3., 4. ábra). A 3. ábrán a szakadozott vonalak közül a (P)-vel jelzett belső szakadozott vona­lak a behelyezett lécet jelzik. A találmány tárgyát képező összecsatol­ható ponyva tehát, szögek és szögecsek alkalmazásának elkerülése mellett csava­rok segélyével megerősített acéllécekkel van ellátva, minek folytán igen jól beválik és az említett előnyöket biztosítja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kévekötőgépekhez való ponyva, azáltal jellemezve, hogy az előnyösen négy­szegletes vászonponyva belső fölületén harántirányú bőrszalagok vannak szé-> leiknél fogva oly módon bevarrva, bog}' tokot képezzenek, jellemezve to­vábbá a széleket képező külső szala­gok, valamint a harántirányú szalagok által képezett tokokba betolt acéllécek által, melyek a bőrszalagokhoz és a vászonhoz csavaranyákkal ellátott csa­varok segélyével vannak hozzáerő­sítve, jellemezve végül a ponyvának a hengereken való kifeszítésére való szíjak és hevederek, valamint a ponyvának kifeszítése után való teljes összecsatolására szolgáló hevederek és szíjak által. 2. Az 1. igényben védett ponyva fogana­tosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az acélléceknek a harántirányú szala­gok által alkotott tokokba való beto­lása céljából a hosszirányú szélső sza­lagokban alkalmas nyílások vannak el­rendezve. 3. Az 1. igényben védett ponyva további kiképzése, azáltal jellemezve, hogy a tokokba betolt lécek rögzítésére csava­rok szolgálnak, melyek fejeikkel a tok­falba vannak erősítve, orsójukkal pe­dig az acélléceken, valamint a vásznon átlépve, az egészet csavaranyák se­gélyével bőrlapocskák közbehelyezése mellett összetartják, mimellett a csa­varorsók a vászonból kinyúlnak, azon célból, hogy a szalmát magukkal to Vábbvihessék. 4. Az 1. igényben védett ponyva további kiképzése, azáltal jellemezve, hogy rajta az acélléceken átlépő csavarok segélyével két-két sor szíj és heveder van elrendezve, melyek közül az egyik heveder és hozzávaló szíj sorozat a vá­szonnak a gép hengerén való kifeszí­tésére, a második pedig annak a kife­szítés után való teljes összecsatolására szolgál. (1 rajzlap melléklettel). PALLA8 RÉSZVÉN t TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom