62940. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés finomított cukornak fehér cukor nyers cukorból való közvetlen előállítására
Íven át a tiszta cukorlét is vezetjük. Itt megy végbe a cukorlé szintelenitése. Ezen cukorléböl és szénből álló keverék a (D) vezetéken át az (E) gyűjtőedénybe jut, amelyből a (G, G, G) léelőmelegítőbe szivattvúztatik, hogy a lét a kellő magas hőfokra hozzuk és hogy a cukorlét meglehetős hosszú úton keresztül tartsuk érintkezésben a színtelenítő szénnel. A (G, G, G) előmelegítőkből a színtelenítő szénnel még mindig összekevert cukorlé a (H) gyűjtőedénybe, a (J) szivattyú révén pedig a (K) szűrősajtótelepbe jut, amelyből a színtelenítő lé kiszoríttatik és a további földolgozáshoz szállíttatik. A szűrőprésben visszamaradt színtelenítő szén ebből eltávolíttatik és folytatólagosan az (L) szállítócsigán át önműködőlég az (M) keverőkazánba vezettetik, amelyben a lepények szénsavas vagy maró alkáliákkal avagy mindkettővel egyszerre megfőzetnek és innen az (N) szivattyúval az (O) szűrősajtolóba vezttetnek, amelyben az anyag kimosatik és ahonnan a szén az (S) szállítócsiga által, tehát körfolyamatban újból az (A) keverődobhoz vezettetik, míg a savak és alkáliák elvezettetnek. Finomításra alkalmazva ezen eljárás a következő előnyökkel bír: a költséges berendezések, nevezetesen a drága szűrőberendezések és kályhák egészen elmaradnak; más kis mennyiségű szén is elegendő arra, hogy nagy mennyiségű oldat tökéletesen megtisztíttassék; a rendkívül csekély regenerálási költségek, kevés cukorveszteség, kevés mosóvíz használat; nagy fűtőanyag megtakarítás. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás oly tiszta cukoroldatoknak az úgynevezett szintelenítő szén (noir épuré, norit, eponit) segítségével való előállítására, amelyek alkalmasak finomított cukor termelésére közvetlenül a nyers cukornedvekből, azáltal jellemezve, hogy a nedveknek a szén hozzáadása előtt, aközben vagy azután, célszerűen a szaturálásnál vagy az eljárás bármely v más műveleténél egy gyönge, savanyú reakciót ajdunk. 2. Az 1. alatt igényelt eljárás keresztülvitelére való szintelenítő szén, azáltal jellemezve, hogy az a savakban oldódó alkatrészekből keveset vagy semmit sem, ellenben túlnyomóan szenet tartalmaz, és amely alkálikus oldatokkal kilúgozva regenerálható. 3. Az 1. alatt igényelt eljárás keresztülviteléhez való szintelenítő szén regenerálására szolgáló eljárás azáltal jellemezve, hogy azt alkalmas hőmérsékletnél szénsavas vagy marókáli oldattal, vagy mindkettővel egyszerre kezeljük, aztán leszűrjük és esetleg savakalkalmazásával kimossuk, hogy az alkáli tökéletesen eltávolíttassék. 4. Az 1. alatt igényelt eljárásnál tisztátlan és zavaros cukorléknek vagy cukorol-datoknak széndarabokkal való tisztítása, azáltal jellemezve, hogy azokhoz a szintelenítő szénnel való kezelée előtt közben vagy után, nevezetesen a szűrés után sejtkovát (Kieselguhr) adagolunk. 5. Eljárás finomított cukornak a répa- és nyerscukor-gyártás nyerscukor-léiből vagy nyerscukor-oldataiból való közvetlen álőállítására azáltal jellemezve, hogy a nyerscukor-nedveket savanyítjuk, azután a savanyított nyerscukorléhez szintelenítő szenet adunk, vagy ezen műveletet megfordítva hajtjuk végre, majd pedig ezen szenet, miután már a cukor tisztátalanságait magában fölvette, regenerálása céljából szénsavval vagy maró alkáliákkal kezeljük és esetleg savakkal való utókezelésnek vetjük alá oly célból, hogy a szintelenítő szénből az alkáliák utolsó nyomát is eltávolítjuk, mire azután a szén ismét alkalmassá válik új szintelenítésre és így a nyerscukor-nedvekhez újból hozzáadható. 6. Az 1. alatt igényelt eljárás foganatosítási