62110. lajstromszámú szabadalom • Gyújtóbeállítóberendezés
- 4 — gén minden körülmény közt kapcsolva vannak a hozzájuk tartozó (D) és (E) bpállító testekkel és így az (al) gyújtótányérhoz, vagy az ezzel mereven összekötött (a7) gyújtórészhez képest ugyanazon szögállást kénytelenek elfoglalni, melyet a (D) és (E) beállító testeknek a (C) beállító testhez képest adtunk. Miután a gyújtó így be van állítva, a gyújtóbeállító kulcsot leemeljük a gyújtóról, mikor is a (dl), (el) kilincsek és a (cl) orr ismert módon kikapcsolódnak a hozzájuk tartozó bevágásokból. Az 5—8. ábrákon a találmány tárgyának második kiviteli alakja gyanánt bemutatott gyújtóbeállító gép szintén három gyűrűalakú beállító testtel bír, melyek közül az •első, (G) a gyújtótest (al) gyújtótányérjával, a második, (H), annak forgatható (a2) tűzszerelegydarabjával és a harmadik, (J), annak forgatható (a3) fejdarabjával való kapcsolatra szolgál. A gyújtóbeállító gép {K) tokjában forgathatóan ágyazott, koncentrikusan elrendezett ezen beállító testeknek a hozzájuk tartozó gyújtórészekkel való kapcsolására ismert módon rúgónyomás alatt álló (gl,) (hl), és (il) kilincsek szolgálnak, melyek a gyújtórészek megfelelő bevágásaiba kapaszkodhatnak. A (G) beállítótest egy (g2) fogkoszorúval, a (H) beállítótest egy (h2) fogkoszorúval és a (J) beállítótest egy (i2) fogkoszorúval van ellátva. A (g2), (h2) és (i2) fogkoszorúk a (K) tokban egy közös tengely körül forgatható három (M), {N) és (P) kúpkerék egyikével állanak kapcsolatban, mely utóbbiak rnind ugyanazon alapkúppal bírnak, mim ellett a belső, (M) kúpkerék a (h2) fogkoszorúval, a középső (N) kúpkerék a (g2 fogkoszorúval és a külső, (P) kúpkerék az (i2) fogkoszorúval áll kapcsolatban. A (g2) fogkoszorú az (N) kúpkerék fölső részébe, ellenben a (h2) és az (i2) fogkoszorúk az (M), illetőleg a (P) kúpkerekek alsó részébe kapaszkodnak. Mindhárom (Mh2), (Ng2) és (Pi2) kúpkerékhajtás áttevési viszonya 1: 1. A belső (M) kúpkerék egy (Ml) forgattyúval van mereven összekötve, mely a gyújtó beállítására szolgáló hajtóelemet alkotja. Az (Ml) forgattyú egy (m2) nyúlvánnyal bír, (6. ábra) mely ismert módon egy megfelelően alkotott, a (K) tok egy (kl) nyúlványán ágyazott rúgónyomás alatt álló (k2) retesz számára egy kúpalakú (m3) bevágással van ellátva. E retesz a forgattyút a 7. ábrán föltüntetett szögállásban engedékenyen fogvatartani képes. Az (Ml) forgattyúval az (Mh2) kúpkerékhajtás segélyével folytonosan kényszermozgású kapcsolatban álló (H) beállítótest (hl) kilincse számára a (K) tokon, egy (k4) ütköző van alkalmazva, mely úgy van elrendezve, hogy a kilincs egy rajta űlő (h3) karnak ezen ütközővel való összeműködése folytán önműködően a 6. ábrán látható hatástalan helyzetébe jut, ha az (Ml) forgattyú fönt említett szögállását elérte. A középső (N) kúpkerék egy (nl) agyán ülő (N2) végnélküli csavarkerékkel mereven van összekötve, melyet az (Ml) forgattyú harangalakúan kiképezett (m4) agya vesz körül. Az (N2) csavarkerékkel egy az (m4) forgattyúagyon ágyazott és egy (ql) hajtó forgattyúval ellátott önzáró (Q) végnélküli csavar áll kapcsolatban, mely arra szolgál, hogy a (G) beállítótestnek az (Ng2) kúpkerékhajtás közvetítésével) a kívánt robbanási pont-távolságnak, megfelelő szögállást adhassunk a (H) beállítótesthez képest. Hogy a robbanási pont-távolság leolvasását lehetővé tegyük, egy kúpszerűen alakított (R) dobon, mely egy az (N) kúpkerék (nl) agyán lazán forgatható (Rl) végnélküli csavarkerékkel mereven van összekötve, egy (r5) főbeosztás van elrendezve (6. ábra.) Az (Rl) csavarkerék, mely épúgy, mint az (N2) csavarkerék, a harangalakú (m4) forgattyúaggyal van körülvéve és ugyanazon osztókörátmérővel, b.ír, mint amaz, egy az (m4) forgattyúagyon ágyazott (T) végnélküli csavarral áll kapcsolatban, mely ugyanolyan csavarmenetekkel bír, mint a (Q) csavar és ezzel egy (tl), (q2) homlokfogaskerékáttétel útján 1 : 1 áttételi viszony szerint kényszermozgású kapcsolatban áll. Amint tehát a fönt előadottakból következik, a kívánt robbanási pont-távolság beállítására szolgáló (Q) csavar és a hozzátartozó (r5) főbeosztást tartalmazó (R) dob