62044. lajstromszámú szabadalom • Gép hengerelt lemezek fúrására, lyukasztására vagy csákozására
(67) tengely is, valamint a (72) emeltyű elforognak, minek következtében a (74) szögemeltyű útján a (76) emeltyűkar és így a (78) csavartengely is megemeltetnek (8. ábra). Ezáltal a (78) csavar a (82) csavarkerékkel összeköttetésbe jut, minek következtében a (78) csavartengelynek a (k) tengelyről (81) szíjhajtás útján levezetett forgása a (83) fogaskerék és (84) fogasrúd útján a (43) retesznek fölfelé emelését vonja maga után. (9. ábra). A (76) emeltyűkarnak, valamint a (78) csavartengelynek megemelése által az emeltyűkarnak nyúlványa a (85) emeltyűkar nyúlványa fölé jut, miáltal a (78) csavar kapcsolódásban tartatik. A (43) retesznek fölfelé mozgása alatt a (86) nyúlványa a (85) emeltyűnek meghajlított fölső végére ütődik s ezáltal annyira kilengeti, hogy az a (76) emeltyűkart szabadon engedi. Ennek következtében a (78) csavartengely a (87) rúgó hatása alatt most már lefelé sülyedhet és így a retesznek további fölfelé haladása megszűnik. A retesz fölfelé haladásának kezdetén a (63) nyúlvány a (64) emeltyűt szabadon engedi, és így a retesz fölfelé mozgása alatt a (69) emeltyű lefelé sülyed úgy, hogy az ezután újra bekövetkező fúrásfolyamat alatt a (q) beállítókészülék (71) ütközőjének mozgási pályájába már nem ér. A (43) retesz fölfelé mozgásakor továbbá a (47) nyúlvány a (48) kilincset szabadon engedi, miáltal a (49) szögemeltyűre ható rúgó az emeltyűt oly módon nyomja, hogy az (50) rúgó és ezáltal az (51) tengelykapcsoló elem az (52 és 53) kúpkerekek közt .középen foglal helyet. A tengelykapcsolás ezen eltolása által megszűnik a fúrószerkezetek tartó supportnak a (d) kereszttartón való további elmozgása is s miután ezen mozgásnak megszüntetése a (69) emeltyűkarnak az érvényre éppen most jutó (q) beállító készülék (71) ütközőjébe való ütődésétől függ, ebből következik, hogy a fúrószerkezet a (d) kereszttartón való elmozgásának megszűnésekor a, helyes, a (q) beállító készülék által megbatározott helyzetbe jutott. A (43) retesz imost már a fölfelé mozgásakor a megfelelő (45) csapot öleli át, miközben az utóbbi a retesznek központos helyzetét s ezáltal a fúrószerkezetnek is 'központosítását idézi elő, mintán a (45) csapnak a (43) retesz nyúlványába szorosan kell beilleszkednie. Amint a (43) retesz legmagasabb helyzetét elérte, ugyanakkor a (42, 44y 41 és 40) rudaknak közvetítésével a (29) csavar is kapcsolódásba jutott a (28) csavarkerékkel úgy, hogy a fúróorsónak most bekövetkezendő forgásakor a lefelé haladás is biztosítva van. Ily módon a második (q) beállítókészülék hatása alatt történik a második lyuknak a fúrása. A fúrás alatt, valamint az azután következő folyamatok a már leírt módon ismétlődnek a többi lyukak fúrásánál ie, mindaddig, míg a (60) emeltyűkar a (p) sinnek (62) ütközőjéhez ütődik. (9. ábra). Ezen (62) ütköző egy külön tengelyen is lehet elrendezve. A (60) emeltyűnek az ütközés folytán előálló kilengésekor az (51) tengelykapcsoló elem ismét semleges középállásába tolatik, miáltal a fúrószerkezet oldalirányú eltolása már nem lehetséges. Mint már említve volt a (k) tengelyen elhelyezett különböző fogaskerekek ékvéset útján eltolhatóan vannak elrendezve, ennélfogva az (51) tengelykapcsoló elem a fúrószerkezetnek a (d) kereszttartón való elmozgása közben állandóan kapcsolatban is marad. A (d) kereszttartón, mint az 1. ábrán látható, több fúró vagy lyukasztó szerkezet lehet elrendezve, melyek a már leírt fúrószerkezethez hasonlóan vannak berendezve s egymástól teljesen függetlenül egy és ugyanazon munkadarabon dolgozhatnak, miáltal a teljesítőképesség növeltetik. A (90) vezető görgő az (x) munkadarab éle mentén halad, akkor is, ha a munkadarab görbe vagy egyéb előállítási hibával bír. Minthogy a (12) fúróorsó pontosan a karctávolságnyira van beállítva a (90) vezető görgőtől, ennélfogva a (90) vezető görgőnek a munkadarab élén való pontos legördülése azt eredményezi, hogy a fúrott lyukak mindig a karctávolságnyira lesznek elkészítve. Miután az (51) tengelykapcsolói