62036. lajstromszámú szabadalom • Önműködő vasúti kocsikapcsoló

— 3 — •elrendezve (8. és 12. ábra), amelyek közül a (31) nyúlványnak egy (32) kivágása van,> a (18) pecek (19) fejének fölvételére (3., 5. •6., 7., 8. és 12. ábra). Az (1) kapcsolófejen továbbá egy (23) nyúlvány és (24) nyakak vannak elrendezve, amelyeknek bősége úgy van megszabva, hogy az (1) kapcsolófej (15) szárnyait az összekapcsoláskor magukba fogadhatják. A (15) szárnyak rézsútos lécekkel vannak ellátva, amelyek belül ékalakú (27) fölületeket, kívül pedig (28) csúszkafölületeket alkotnak. A (26) lécek a (17) hornyokkal, a (28) csúszkafölületek pedig a •(11) haránttolóka (16) fölületeivel működnek együtt. A kapcsolószerkezet két felének egymásba fogódzását (4) vezetőrudak és (29) vezetékek biztosítják, amelyek páronkint működnek együtt (2., 5. és 8. ábra). A (39) tengelyre egy rézsútos (34) toldattal (12. ábra) ellátott, kengyelalakban kiképezett -(33) támasztórúd van erősítve, amely két >(35) kampója segítségével a lánc külső (6) szemének (5) csapjába van beakasztva (1., 3. és 12. ábra). Ugyanezen (39) tengelyen csüng az (R) tartalékkapcsolás (3. és 4. ábra). Kapcsoláson kívül a kapcsolókeret mindegyik kocsin a 3. ábra szerint rézsútosan lefelé lóg a (H) kocsihorgon, s a (33) rudazatra támaszkodik, amelynek (34) toldata a |(18) pecek (19) fejéhez akként illeszkedik, hogy az a kapcsolókerettel együtt fölemelhető. A (11) haránttolóka ekkor a 6. ábrán Játható helyzetben van. Hogy az összekapcsolás akár egyenes pályán, akár görbületnél, valamint a kocsik különböző magassági helyzetében is lehetséges legyen, a kapcsolószerkezet két felét a (15) szárnyakon alkalmazott (29) vezetékkel páronkint együttműködő görbe (4) rudak emelik a kapcsolás síkjába. Vízszintes irányú eltérésekre való tekintettel a kapesolókereteknek megfelelő játéka van. A kapcsolókeretek fölemelésekor a (18) pecek (19) feje a támasztórúdazatot is föl-i emeli, amely ekként a kapcsolókeret és a I lánc között merev összeköttetést létesít. ! Ennek következtében az egyik kapcsolókeret (15) szárnyai a másiknak (24) nyakaiba, a (26) harántfalak pedig a (11) haránttolóka (17) hornyaiba hatolnak. Ennek folytán a (11) haránttolóka a (21) nyílásban annyira eltolódik, hogy a (12) bemetszés a lánc (7) szemének (8) nyúlványával szembe kerül, s a (7) szem (8) nyúlványa a keret súlyának és a (42) rúgónak behatása alatt a (12) bemetszésbe csappan. Egyidejűleg a (18) pecek (19) feje a (34) toldat hatóköréből a kapcsolófej (32) kivágásába mozog, minek következtében — amennyiben a támasztó (33) rudazat most már kezdeti helyzetébe esik vissza — a merev összeköttetés a (6) lánc és a kapcsolókeret között megszűnik, s a lánc egészen szabadon függve marad a két (H) kocsihorgon. Ha tehát az ekként összekapcsolt kocsikat pl. egy lokomotív egy irányba húzza> akkor az egész húzóerő most már csak a láncra, a (11) kereszttolókára és a (17) és (26) ékfölületre hat. A húzóerőnek az (1) nyíl (7. ábra) irányába eső össszetevőjét az (I) kapcsolófej (22) nyúlványai fogják föl. Az ellenkező irányú összetevő a (11) haránttolókát kireteszelő helyzetébe igyekszik juttatni. Ezen erőnek azonban ellene szegül a lánc egész húzóereje, amely a reteszre merőlegesen hat úgy, hogy a kapcsolat ily módon tökéletesen biztossá válik. A kapcsolás oldása, ill. a (11) haránttolóka elreteszeltségének megszüntetése' céljából elegendő, ha a két kapcsolókeretet a (II) haránttolóka (13) bemetszése mélységének megfelelőleg széjjelhúzzuk. Az ehhez szükségest erő, amint az könnyen belátható, a bemetszés hajlásszögétől és a (11) haránttolóka (17) hornyának hajlásszögétől függ, s ezen szög meghatározott értéke esetén oly kicsiny, hogy a nyitás még feszesen meghúzott lánc esetén is, könnyen végezhető. Gyakorlatilag a nyitás p. o. a kapcsolófejre erősített (43) csapnak feszített (44) emelő segítségével a kocsin kívül eső helyzetből kézzel történhetik. A két kapcsolókeret széthúzása folytán a (11) ha-1