61925. lajstromszámú szabadalom • Halsütőkemence

uak elrendezve, melyek a halakról lecsöpögő fölös zsírt, valamint a magukból a halak­ból kiváló halzsírt fölfogják. A csöppentőserpenyőkben fölfogott zsír a részleges elgőzölgés következtében a sü­téshez szükséges zBÍrpárákkal telített le­vegő előállítására szolgál. Ellenben a ke­mencén kívül lévő zsírserpenyők kisebb mér­tékű hevítése által a bennük lévő sütőzsír csak lényegtelenül párolog el. Hogy az (fl) sütőzsírserpenyőket a szin­tén elmozdítható (g) rostélyoktól függetle­nül ís mozgathassuk, a rajz szerint az egy­szerű (e) sinpár helyett minden egyes ke­mencerészben úgy bent a kemencében, mint a kemence előtt lévő emelő és sü­lyesztőberendezésen a kettős (e3) sínpárokat alkalmazzuk. Ezen célból, mint azt az 1—4. ábrák mu­tatják, a sütőkemencében az (e) kettős sin vau elrendezve. A sinpárok belső sinein az (P) sütőserpenyők (f) kerekei nyugszanak, míg a külső sineken a mozgatható (gl) ros­télyok (fö) kerekei futnak. Az (fl) sütőserpenyők kettős fenékkel vannak ellátva, miáltal az (f2) üreg kelet­kezik. Az (f2) üreget hosszában az (f3) fal két részre osztja, melyek mindegyike az (f4) csappal van ellátva. Az (f3) falnak az (f4) csapokkal szemben fekvő oldalán lévő nyí­lása az (f4) csapok egyikén belépő és a má­sik csapon kilépő fűtőanyag keringését biz­tosítja. A (g) rostélyok (f5) kerekei egy-egy ol­dalon a (k) sin segélyével vannak egymás­sal szilárdan összekötve. Minden egyes (k) sinre az (fl) serpenyők nagyságához mér­ten két vagy több (i) tartókar van erősítve. A tartókarokba a forgatható (m) tengelyek vannak ágyazva, melyekre minden egyes tartókarnál egy-egy (n) körszegmens van ékelve. A körszegmensekre a (p) lánc van erősítve, mely az (i) karban forgatható (o) görgő fölött halad el és az alsó vége a (g) rostéllyal áll összeköttetésben. Az (m) tengelyek végeire a (q) csavar­kerekek vannak ékelve, melyek az (rl) kézi­kerékkel ellátott (r2) tengely (r) csavarme­neteibe kapaszkodnak. Az (r) csavartengely­iiek az (rl) kézikerék útján való forgatása által a (q) csavarkerék forogni kezd és a kör szegmenseket a 3. ábrán szakadozott­vonallal föltüntetett helyzetbe hozza, miál­tal a (p) láncok megfeszülnek és a (g) ros­tély a 3. ábrán szakadozott vonallal foltün­tetett helyzetbe emelkedik. Ezen helyzetben a (g) rostélyok az (fl) serpenyőktől függetlenül ki- ós betolhatok, míg a serpenyők a kemencén kívül ma­radnak és az (f2) üreges térben keringő hevítőközeg által meleg állapotban tart­hatók. Abban az esetben, ha az (fl) serpenyő­ket és a (g) rostélyokat közösen akarjuk ki és betolni, úgy azokat tetszőleges kapcso­lással, pl. az (fl) serpenyők peremét a (k) sínekkel összekötő egyszerű orsókkal lát­hatjuk el. Ugyanígy az (fl) serpenyők pe­remeibe erősített orsók által egy közös ke­mencerész egymás fölött lévő serpenyői és rostélyai egyidejű be- és kihúzás céljából összeköthetők. A rostélyok és serpenyők gyors vagy gondatlan betolása következté­ben a kemence hátfalán keletkező erős ütés a halak helyzetét a (g) ros-télyon célsze­rűtlenül változtatná meg és a zsír a serpe­nyőkből|kiömölne, aminek elkerülésére a ser­penyők célszerűen megfeleiő ütközőberen­dezóasel vannak ellátva, mely az esetleges ütközést enyhíti. Az (e3) sinpárok között az (a, b) ke­menceterekben az (s) serpenyők vannak el­rendezve, melyek arra szolgáinak, hogy abban az esetben, ha az (fl) serpenyők a kemencén kívül maradnak, a rostélyokon fekvő halakról lecsöpögő, valamint a halak­ból kiváló halzsírt fölfogják. Az (s) serpe­nyőkben fölgyülemlett zsír, mint az már előbb említtetett, részben elgőzölög és a ke­mencében lévő forró levegőt zsíral telíti. A kemencében előállított zsírral telített forró levegő természetesen fölfelé igyek­szik haladni, miért is az (a, b) sütőterek fölső részei magasabb hőmérsékletű forró levegővel vannak töltve, mint az alsók. Kö­vetkezésképen a halak, ha csak kis mér­tékben is a fölső részben jobban megbar­nulnak, mint az alsóban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom