61843. lajstromszámú szabadalom • Szondázó berendezés
rúdból álló tetszés szerinti hosszúságú (k) és (kl) függesztőkre egy bizonyos nehézségű (m) tömeget akasztunk el. A (k) függesztő fölső végével egy a hajó oldalára fixen megerősített kapocsba akasztatik, a (kl) függesztőnek pedig, miután (1) csiga peremére fölfektettük, végére az (m) tömegnél könnyebb (n) tömeget akasztunk föl, mely tömeg a hajó oldalára erősített (p) akasztóban föntakad azért, nehogy a nehezebb (m) fölhúzza egészen az (1) csigáig. Ha most az (m) tömeg feneket ér, akkor a hajó haladásával szemben kissé hátra marad, de a (k) függesztő tovább a fenéken húzza, amelynek emelkedését és mélyedését követni kénytelen, a (kl) függesztő most engedni fog az (n) húzóerejének s így (1) csiga elfordul arányosan a fenék emelkedé" seivel, (1) csiga közös tengelyre van erősítve (11) csigával s így utóbbinak elforgásait átvihetjük alkalmas áttételek segítségével a hajó tetszés szerinti helyére s ott leolvashatóvá tehetjük., Miután a zátonyok a víz árja mentén nyúlnak el, azért kell, hogy a hajónak egyik oldala felől mindig mélyebb víz legyen, s azért, ha a találmányi szerkezet akármelyik kiviteli alakját a hajó mindkét oldalára fölszereljük, a kormányos látni fogja, hogy a hajó melyik oldala felől esik mélyebb víz, s így a hajót ebbe az irányba kormányozza s így állandóan a mélyebb vízmeder fölött haladhat hajójával, ami a gyorsabb és bátrabb haladást teszi lehetővé, a gyorsabb haladás pedig szénmegtakarítást jelent. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szondázó berendezés, jellemezve a hajó alkalmas helyein, pl. az orránál, vagy elől az oldalán, a hajó hosszanti tengelyével párhuzamos síkban, csakis a hajó fara felé elforgathatóan és a víz színére célszerű hegyes szög alatt hajló olyan egy, vagy két rúd által, amely rúd a hajó kereszttengelye irányában csuklósan két részből van összetéve és amely rúd alsó elcsukló részének fölfelé meggörbített végére egy hasonlóképen meggörbített lap és e lap mögött a függőleges sikban elhelyezett másik lap erősíttetik és amely rúdnak mozgásai célszerű áttételek segítségével vitetnek át és tétetnek leolvashatóvá a hajó tetszés szerinti alkalmas helyein. 2. Az 1. igénypontban jellemzett szondázó berendezés másik kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy rúd helyett tetszés szerinti hosszúságú, egymásra szög alatt hajló szilárd vagy hajlékony függesztőket úgy alkalmazunk, hogy a függe&ztőknek alsó, a szöget bezáró végeire súlyt akasztunk, az egyik függesztőnek másik végét, a hajón megerősített kapocsra akasztjuk, a másik függesztőnek másik végét pedig csigán keresztül fektetve, célszerű nehézségű olyan sálylyal terheljük meg, amely súlynak fölfelé mozgása akasztó segítségével korlátozva van. (1 rajzlap melléklettel.) PAUA3 i!E32véNV IÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEK