61804. lajstromszámú szabadalom • Mentőernyővel ellátott röpülőgép
— a -burkolatrész ráfeszül az ernyőbot végére, i Ha az ernyő lefelé hull, úgy a légellenállás hatására ezen (k) burkolat kifeszül és a 4. ábrán látható alakot veszi föl. Összecsukott állapotban a (k) burkolat, beillesztetik a (g) evnyőrudak közé és az egész ernyő betolatik a (b) repülőgép vázához, (e) haránttengely körül elforgathatóan erősített (d) hüvelybe. Az (f) ernyőbot vége pedig a (c) ülésen ülő pilótához köttetik, valamely őv segélyével. A 2. ábra szerinti helyzetben a pilóta szabadon mozoghat előre-hátra, mivel azt a (d) hüvely nem akadályozza, mivel utóbbiban az ernyő hosszirányban szabadon elcsúszhatik. Midőn a pilóta kiugrik helyzetéből úgy, önsúlya folytán azonnal elfordítja a (d) hüvelyt, 3. ábrán látható függélyes helyzetébe úgy, hogy az ernyő a repülőgép vázából szabadon kicsúszhatik, azután pedig rögtön a 4. ábrán föltüntetett helyzetébe nyílik ki. A találmány működése és használati módja az eddigiek alapján világos és magyarázatra nem szorul. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mentőernyővel ellátott repülőgép, jeltemezve azáltal, hogy a mentőernyő, a pilóta mögött vízszintes haránttengely körül szabadon elforgatható, (d) hüvelyben van hosszirányban eltolhatóan elrendezve, míg az ernyőbot állandóan a pilóta hátához van őv vagy ehhez hasonlók segélyével hozzáerősítve, azon célból, hogy a pilótának az ülésből való kiugrásakor, ezen ernyőtartó (d) hüvely, függélyes helyzetbe elforogjon és az ernyő belőle szabadon kicsúszhasson. 2. Az 1. alatt igényelt mentőernyővel ellátott repülőgép, melynek önműködő kinyílását (i) rúgó segíti elő, jellemezve azáltal, hogy a (g) ernyőrudak szabad végüktől, csakis a (h) támasztórúdak csatlakozási pontjáig vannak feszes bevonattal ellátva, ettől kezdődőleg pedig az ernyő összecsukott állapotában, az ernyőrudak szabad végéig futó, onnan pedig visszahajló és az egész ernyőt befödő laza burkolat indul ki, azon célból, hogy az az ernyő lefelé hullásakor, a légellenállás folytán kifeszüljön és mintegy ballonalakot vegyen föl. (1 rajzlap melléklettel.) °ALLA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BU&AP&STe*