61715. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés papír, karton és efféle vízáthatlanná tételére
— 2 tartjuk, egy (d) üstből áll, amelynek kettős köpenye által képezett (e) légterében az (f) lángzó által fűtött levegő cirkulál; az edényt még egy második köpeny is burkolja, amely a (g) teret zárja körül, amely azbeszttel vagy más rossz hővezetővel van kitöltve, a kisugárzás folytán előálló hőveszteségek csökkentésére. A (d) üst, amely a (h) impregnáló anyagot tartalmazza, az (i) hevítőkamra egyik végén van elrendezve, mint az 1. ábra mutatja. Ez a kamra célszerűen vasbádogból készült és szükségszerinti hosszban képeztetik ki. Két végén (j és k) ajtók vannak elrendezve, amelyek csukva tarthatók, ha a kamra belsejében a hőmérsékletet növelni akarjuk, vagy pedig ha a készülék üzemen kívül van. A kamra belsejében egy végnélküli szállító fölület van elrendezve, mely egy (m) láncsorozatból állhat, ez utóbbiak kívülről hajtott és megfelelő (n) hornyokkal ellátott (o) görgőkön futnak. Két ilyen görgő a kamra fenekéhez közel rendezendő el, míg két más görgő a kamra (p) tetőlapja alatt foglal helyet úgy, hogy a kezelendő tárgyak, amikor a (d) üstből a szárítókamra bevezető nyílásán át ráhelyeztetnek az (m) láncokra, azok először lejtős úton haladnak fölfelé, azután a kamra középső részébe többékevésbbé vízszintes irányban haladnak tovább és végül a kivezető nyílás felé egy második lejtőn lefelé vitetnek, amint azt a berajzolt nyilak jelzik. A kivezető nyíláshoz érve, az impregnált tárgyak az (m) láncokról egy második szállító fölületre jutnak, amely az (r) görgőkön futó (q) végnélküli láncokból áll, s amelyen a tárgyak vízszintes irányban megfelelő távolságnyira a szabad levegőn továbbíttatnak, mialatt teljesen lehűttetnek és az impregnáló anyag tökéletesen megalvad. A hűtőfolyamatot szellőzők alkalmazásával is siettethetjük vagy pedig a tárgyakat még egy külön ismert berendezésű hűtőkamrán vezethetjük keresztül. Az (m ós q) láncok helyenként ütközőkkel lehetnek ellátva, hogy a közelendő tárgyak továbbítása biztosíttassék. Az (i) kamra fenekét egy (s) vályú képezi, amely célszerűen a (d) üst felé lejt és egy (t) lefolyatóban végződik. Az (s) vályú alatt célszerűen egy (u) légtér képezhető ki, amelyben hevített levegő cirkulál. E célból ez az (u) légtér megfelelő (r) vezetékek révén a (d) üst (e) légterével, valamint az (x) fűtőkészülékek (w) kéményeivel vagy fűtőcsöveivel áll összekötte- ' tésben. Az (i) kamra belseje továbbá közvetlenül is fűthető meleg levegő bevezetése által, pl. az (e) légtérből elágazó (z) csövek vagy az (x) fűtőkészülékektől elágazó (2) fűtőcsövek segélyével. Az (i) kamra külső fölületén célszerűen hőszigetelő anyaggal van burkolva és oldalfalában (3) ellenőrző ablakok lehetnek elrendezve. A berendezés működése a következő: Miután az (i) kamrát és a (d) üst tartalmát a kellő hőmérsékletre hoztuk, a kezelendő tárgyakat először bemerítjük a forró folyadékba és azután kiemelelve, ráhelyezzük az (i) "kamra bevezető nyílásánál az (m) végnélküli láncokra. Mialatt a tárgyak ezen láncokon végighaladnak az (i) kamrán, a hevítés folytán tökéletesen impregnálódik és amellett a fölös impregnáló anyag lecsöpök az (s) vályúba, amely a benne összegyűlő folyadékot lejtős helyzeténél fogva visszavezeti a (d) üstbe, ahol az újból fölhasználható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás papir, karton és efféle vízhatlanná tételére, azáltal jellemezve, hogy a kezelendő tárgyakat először a fölhevített viaszból vagy efféléből álló impregnáló folyadékba merítjük, azután egy valamivel magasabb hőmérsékleten tartott kamrán vezetjük keresztül az impregnálás tökéletesbítése és szárítása céljából, végül a szabad levegőn esetleg szellőzők alkalmazása mellett vagy hűtőkamrában lehűtjük. 2. Berendezés az 1. pontban igényelt eljárás foganatosítására, jellemezve egy lángzó fölött elrendezett légtérrel körülvett és