61558. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vasúti vonatoknak összeütközés ellenében való biztosítására
így a vonatot az ezt követő vonat ellenében födöző állásába állító, a vonatnak a pályaszakasznak végpontján elrendezett, azonos kontaktuspárnak másik kontaktusa fölött való elhaladásánál pedig a pályaszakasznak végpontjánál elrendezett átkapcsolót szabad menetre állító és így, a vonatnak a pályaszakasznak végpontján elrendezett, azonos kontaktuspárnak másik kontaktusa fölött való elhaladásánál pedig a pályaszakasznak végpontjánál elrendezett átkapcsolót szabad menetre állító és így, a vonatnak a pályaszakasznak végpontján elrendezett kontaktussorozat utolsó kontaktusa fölött való elhaladásánál, a pályaszakasznak kezdőpontján elrendezett átkapcsolónak a szabad menetre való beállítását megengedő áramzárók által. 6. Az 5. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve két-két a pályaszakasznak kezdő és végpontján, az 5. alatt említett kontaktuspárok előtt illetve mögött elrendezett további jelző és megállító kontaktuspár és az átkapcsolókban elrendezett, a vonatnak a pályaszakasz kezdő pontján elrendezett első jelző vagy második megállító kontaktuspárnak első kontaktusa fölött való elhaladásánál, a pályaszakasznak kezdő pontjáu elrendezett átkapcsolónak «szabad» állásánál, a vonaton alkalmazott szerkezeteken, az első vagy második kontaktuspárnak első kontaktusán és a két átkapcsolón átmenő áramnak hatása alatt, a pályaszakasznak végpontján elrendezett átkapcsolót a szabad állásába állító vagy ebben megtartó, a vonatnak az első vagy második kontaktuspárnak második kontaktusa fölött való elhaladásánál, a vonaton alkalmazott szerkezeteken, az első vagy második kontaktuscsoportnak második kontaktusán és a két átkapcsolón átmenő áramnak hatása alatt, a pályaszakasznak végpontján elrendezett átkapcsolót a tilos állásba állító vagy ebben megtartó, a vonatnak a pályaszakasznak kezdőpontján elrendezett ötödik kontaktus fölött való elhaladásánál, a vonaton alkalmazott szerkezeteken, az ötödik kontaktuson és a két átkapcsolón átmenő áramnak hatása alatt, a pályaszakasznak kezdőpontján elrendezett átkapcsolót a szabad menetre állító, a vonatnak a pályaszakasznak kezdőpontján elrendezett hatodik kontaktus fölött való elhaladásánál, a vonaton alkalmazott szerkezeteken, ezen hatodik kontaktuson és a pályaszakasznak kezdőpontján elrendezett átkapcsolón átmenő áramnak hatása alatt, ezen átkapcsolót a tilos állásba állító és a vonatnak a pályaszakasznak másik végén elrendezett kontaktusok fölött való elhaladásánál, ezen műveleteket az ellenkező sorrendben ismétlő és így a két átkapcsolót, a vonatnak a két kontaktuscsoport által határolt pályaszakaszon való áthaladása közben, a tilos állásban tartó, a pályaszakasznak elhagyása után pedig szabad menetre beállító áramzárók által. 7. Az 5. és 6. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a vonatot figyelmeztető és megállító szerkezeteket, a vonatnak a pályán elrendezett kontaktusok fölött való elhaladásánál és az átkapcsolóknak a szabad menetre vagy a tilos állásba való beállítása közben működtető szerkezet által. 8. A 7. alatt igényelt berendezésnek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a vonatot figyelmeztető és jelző szerkezeteket úgy a normálisnál nagyobb, mint ennél kisebb áramerősségnél működtető szerkezet által. 9. Berendezés vasúti vonatoknak összeütközés ellenében való megvédésére, melynél a vonatnak önműködő födözésére a pályán elrendezett kontaktusokkal öszszekötött áramzárók vannak alkalmazva, jellemezve egy a vonatnak az egyik kontaktus fölött való elhaladásánál, a fékeket meghúzó és a hajtóerőnek bevezetését megszakító szerkezet és egy, ezen szerkezetnek működését akkor meggátló szerkezet által, amikor a vonatnak a kontaktus fölött való elhaladásánál, a vonaton alkalmazott szerkezeteken, a