61538. lajstromszámú szabadalom • Porus-vágókészülék
— 4 — előállítani, a deszkát egyszer vagy kétszer vezetjük át a készüléken. Ez utóbbi esetben, a második átvezetésnél, a deszkát természetesen az első átvezetésnél elfoglalt helyzetéhez képest kissé eltolva, vezetjük át, mely célból a munkaasztalon egy beállítható vezeték lehet alkalmazva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Az 52071. számú törzsszabadalomban védett pórus vágó-készüléknek egy további kiképezése, jellemezve az egyetlen, a készüléknek egész szélességén végignyúló késhengert helyettesítő, tetszőleges számú, egymástól függetlenül ágyazott, egymás mellett elrendezett késhengerek által, oly célból, hogy a késhengerek folytonos munkánál önműködően szabályozva álljanak be a megmunkálandó fa egyenetlenségeinek és vastagságkülönbségeinek megfelelően. 2. Az 1. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve tetszőleges számú, két vagy több, egymással párhuzamos sorban egymás mellett akként elrendezett, a törzsszabadalomban védett késhenger által, hogy ezek egyidejű mozgásuknál semmiféle csíkot nem mutató, pórusos mintát létesítsenek. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve csuklósan fölfüggesztett késhengerek által, oly célból, hogy a késhengerek egymástól függetlenül állhassanak be a megmunkálandó fa egyenetlenségeinek megfelelően. 4. Az 1—3. alatt igényelt készülék egy foganatosítási alakja, jellemezve a késhengereknek egy közös tartógerendán fölszerelt tokokban vezetett és állítócsavaroknak segélyével szabályozható rugóknak hatása alatt álló fölfüggesztő csuklói által. 5. A 4. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve tokokban eltolhatóan vezetett és a szabályozd csavaron átmenő beállítócsavarnak segélyével fölfüggesztett fölfüggesztő csuklók által, oly célból, hogy a beállítócsavaroknak segélyével a késhengereknek mélyjáratát és a késeknek behatolási mélységét tetszésszerint lehessen szabályozni. 6. A 4. és 5. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, az összes késhengereket hordó és az állványon elforgathatóan ágyazott tartógerenda által, oly czélból, hogy a késhengereknek fölszerelése vagy kiváltása a tartógerendának levétele nélkül, kényelmesen legyen végezhető. 7. Az 1—6. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve a benyomások mélységének a késhengerek minden magassági állásánál való határolására szolgáló, a késtengelyeknek végén, célszerűen az ágyazókengyelen kívül fölhúzott futókorongok által, melyeknek sugara a késeknek megadni szándékolt behatolási mélységével kisebb a késkorongok sugaránál. 8. A 7. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve a késtengeiyekre fölékelt futókorongok által, oly célból, hogy ezek a késtengelynek forgásában biztosan részt vegyenek. 9. Az 1—8. alatt igényelt készüléknek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, emelhető és sülyeszthető és egyúttal a szállítóhengernek ágyazására is szolgáló, az ágyazócsavarokat kúpkerék-^ áttevéseknek közvetítésével működtető kézikeréknek segélyével beállítható munkaasztal által. (2 rajzlap melléklettol.) PALLA8 RÉSZVÉN1TÁR8A6ÁG NYOMDÁJA CJ0APE61 Eh