61414. lajstromszámú szabadalom • Siklórepülőgép

- 6 -A szélkerekek második csoportja akként van elrendezve, hogy ellenszél esetében lefelé kormányozzon, de csillapító hatása kisebb legyen, mint a megfelelő fölfelé kormányzó szélkeréké. Ennek következté­ben hirtelen erős ellenszélrohamnál időn­ként fölösleges munkát tároz. Emez elrendezés következtében a röpü­lés irányában jövő hirtelen szélrohamok által előidézett, föl- vagy lefelé kormányzó hatás, mely a helyzetváltozással járó ke­vésbbé hirtelen emelkedésektől jól megkü­lönböztetendő, többé-kevésbbé teljesen el­pusztul, sőt fölösleg is létesül, amennyiben a gép röpülését elősegítő energiát vesz föl a szélrohamokból, még pedig ama késlel­tetés következtében, melyet a föl- és lefelé kormányzásnál ezek a pillanatnyilag túl­nyomó hatást gyakorló szélkerék az élőiről vagy hátulról jövő szél hatása alatt kifej­tenek. Eme berendezés egy foganatosítási alakja látható az 5. ábrán, hol (a2) ismét egy be­állítható és (a3) egy fix tartófölület. Az (f) szélkerék teljesítménye csekély lehet és lendítőkerék hatás biztosítására vagy maga van megterhelve, vagy egy lendítőkerékkel van kapcsolva. (f°) egy nagyobb szélkerék, de ennek lendítőkerék hatása kisebb mint az (f) szélkeréké. Mindkét szélkerék a moz­gatható (a2) fölülettel akként van kapcsolva, hogy az (f) szélkerék élőiről jövő szél ese­tében a röpülőgépet az (a2) fölület segélyé­vel fölfelé az (f°) szélkerék pedig lefelé kormányozza, Ez a lefelé kormányzó hatás időszakosan csökkentheti vagy fölülmúl­hatja az (f) szélkeréknek fölfelé kormányzó hatását úgy, hogy a röpülőgép élőiről jövő szél által okozott fölemelkedése csökken, sőt ez a szél ideiglenesen leszállást is idéz­het elő. Mint az a rajzokból kitűnik, az (f, f°) szélkerekek egy normálisan függélyes (c) rúdra vagy keretre vannak szerelve, még pedig az (f) szélkerék a fix (cl) foráspont fölött, az (f°) szélkerék ez alatt van elren­dezve, a (c) rúd pedig eme (cl) forgáspont körül függélyes síkban lenghet. A (c) rúd­dal forgáspontja fölött egy (c2) rúd van, kapcsolva, mely közvetlenül az (a2) fölület­tői vagy ennek forgáspontjától fölfelé­nyúló (a°) karhoz kapcsolódik. Mint az a£ 5. ábrán látható, (c) rúd egy (r) emelőre is hathat, melyet az (a°) karral egy (s) rúd köt össze. Az (r) emelőnek (rl) fogantyúja vau, melynek segélyével az (a2) fölületet az (f, f°) szélkerekek hatásától függetlenül lehet beállítani. Az (i) szélkerék, mely a hosszan ti tengely lassú, folytonos helyzetváltozásának meg­gátlására szolgál, itt többszörös (q) kötelet­tekercsel föl, mely egyik végével a vámhoz, másik végével a (ql) rúgó közvetítésével a (c) rúdnak a (cl) forgáspontja fölött lévő pontjához van kötve. Az (i) szélkerék bil­lentő ereje nagyobb a hozzátartozó, lefelé kormányzásra szolgáló (i°) szélkerékénél forgását az (il) szárnyak késleltetik a kellő­mértékben. A lefelé kormányzó (i°) szélke­rék, melynek billentő ereje kisebb és mely aránylag nincs csillapítva, többszörös (q0 )' kötelet tekercsel föl, mely a (q2) rúgó köz­vetítésével a (c) rúdnak (cl) forgáspontja alatt fekvő pontjával van kapcsolva. A 6. ábrán látható foganatosítási alaknál -a fölfelé kormányzásra szolgáló (f) szél­kerék, melynek teljesítménye csekély, de lerdítőkerékhatása nagy, az 1. ábrán látható­hoz hasonló (b) fölületet viselő (c) állványba van ágyazva. A csillapított szélkerék több­•szőrös (q) zsinór föltekercselésére szolgál,, mely elől egy fix ponthoz van kapcsolva,, hátul pedig a (ql) rúgó útján a hátrafelé nyúló, rugalmas (o) rúd karjához van kap­csolva. Az (o) rúd viseli az (m) magasság­kormányt és szükség esetén az (ml) kor­mányrudat. Ha élőiről jövő szélroham éri az (f) és (i) szélkereket, ezek a röpülőgépet fölfelé kormányozzák, még pedig az (i) szél­kerék annak következtében, hogy az (m) magasságkormányt megfelelően beállítja* Eme fölfelé kormányzó hatásnak ideiglene­sen szükséges csökkentését vagy megszün­tetését az (f°, i°) szélkerekek létesíthetik,, melyek hatása és elrendezése az 5. ábrán látható (f°, i°) [szélkerekének felel meg. Eme szélkerekek helyett vagy ezekkel kap­csolatban az ideiglenes lefelé kormányzó

Next

/
Oldalképek
Tartalom