61382. lajstromszámú szabadalom • Fekvő helyzetű főzőkészülék rézsutosan beépített lefolyatólapokkal és addicionális fűtőtérrel
a massza az elzárás nyitásánál annál gyorsabban folyik ki, minél meredekebben vannak az (a) lapok a függélyes középtengelyhez képest beépítve. A lapok hajlásszögét a besűrített massza súrlódási szögének megfelelően választjuk, hogy ily módon a massza megakadását minden körülmények között elkerüljük és az anyag maradék nélküli teljes lefolyását biztosítsuk. Azonkívül azonban ezen lapok a belső túlnyomással dolgozó készülékek szükséges merevítését is alkotják és a kellő üzembiztonságot létesítik. Az (a) lapok hiányában külön merevítő szögvasakat kellene alkalmazni, melyek súlya legalább is ugyanannyi volna, mint az (a) lapoké, utóbbiak által azonban még egy hozzájáruló fűtőkamra is létesül valamennyi ebből kiadódó előnyökkel együtt. A merevítési célokra, a gyors lefolyás biztosítására és az addicionális fűtőkamra képezésére való lapok nem drágítják meg a készüléket annyira, mint pl. a bőrőndalakú készülékek a négyszögletes keresztmetszet folytán szükséges merevítésük következtében ; az (a) lapok alkalmazásával elérjük azonban a készülék gazdaságosságát fokozó azon előnyt, hogy a henger belsejétől elzárt (c) teret még külön is fűthetjük és ezáltal a besűrítést meggyorsíthatjuk annál is inkább, mivel a mélyen fekvő hozzájáruló fűtőkamra által jó cirkulációt érünk el; az addicionális fűtőkamrában a megmelegedett folyadék fölfelé emelkedik és a hidegebb és ennek folytán nagyobb fajsúlyú folyadékot lefelé nyomja. Ily módon a besűrítést gyorsító keringés létesül. A rézsútos lapok végül a besűrített masszának a főzőkészülékből való gyors és maradék hátrahagyása nélkül való lefolyását is elősegítik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Fekvő helyzetű főzőkészülék folyadékok besűrítésére, azáltal jellemezve, hogy a besűrítés gyorsítása és a kezelendő folyadék keringésének létesítése céljából a henger belsejében mélyen fekvő addicionális fűtőfcér van elrendezve, mely rézsútosan elhelyezett és a hengerfalazattal szemben tömített lapokból áll és gőzzel, meleg fáradt gázokkal vagy más fűtőanyaggal tápláltatik. 2. Az 1. igényben védett főzőkészülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kezelendő massza súrlódási szögének megfelelő lejtőséggel elrendezett lapok a főzőkészülék merevítésére szolgálnak és a besűrített massza gyors és maradék hátrahagyása, nélkül való lefolyását teszik lehetővé. 1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY IÁB6ASÁO NYOMDÁJA BUDAPESTEN