61247. lajstromszámú szabadalom • Keletbélyegző és másolókészülék menetjegyek számára
ferde (29) fölületei a mellső (27) peckeken csúsznak, miáltal a henger újból fölemeltetik. A (24) emelőtárcsák végső állásukban tetszés szerinti alkalmas rúgószerkezet segélyével tarthatók fogva. A (18) henger tehát csak azon rövid idő alatt van fölemelt helyzetben, mialatt a nedvesítés végbemegy és a legmélyebb állásban marad mindaddig, míg a szán normális állásba tér vissza. Közvetlenüi az (E) kalapács (b) nyomófölülete előtt és alatt egy (30) sin vön elrendezte, mely a kalapács mindkét oldalán kiáll és alsó végeit az (E) kalapácson megerősített (31) rugók tartják. Ezen rugóknak (32) karjai, melyek a (30) sint közvetlenül tartják, derékszögben vannak meghajlítva úgy, hogy a (d) és (dl) tengelyek mögé nyúlnak. Ezen rugók a (30) sint az 1. ábrán föltüntetett helyzetben tartják, de lehetővé teszik, hogy a sín az 5. ábrán föltüntetett helyzetet elfoglalja, azaz hogy az (E) kalapács (b) nyomófölületének hátsó élére támaszkodjék. Az (M) papírszalag ezen (30) sín és a kalapács között van vezetve. A (H) szán két (33) ütközővel bír, melyek a (30) sín végeivel állnak összeköttetésben és így ezen sínt a (18) nedvesítőhenger mögé, vagyis az 5. ábrán föltüntetett helyzetbe húzhatják. Ha a menetjegy másolása befejeződött és a (H) szán a kiindulási helyzetbe tér vissza, akkor a (30) sín (31) rögók hatása alatt ismét normális helyzetébe tér vissza, tehát a papírszalagnak nyomtatott része és a (b) nyomólemez között mozog úgy, hogy az (M) papírszalag a nyomólemezről eltávolíttatik. A készülék működési módja ezek után a következő: A hivatalnok a menetjegyet a szán mellső részébe az (m) gomb alatt vezeti be úgy, hogy a menetjegynek azon része, melyre a kelet nyomandó és amely rész lemásolandó a szánban szabadon van, Ezen rész a bélyegzőtő fölött lévő (34) keretre fekszik. A bélyegzőtő (35) helyen van elrendezve (4. ábra), a rajzban azonban nincs föltüntetve. Ha már most az (m) gombot meglökjük, akkor a (H) szán a lengőfejben befelé mozog és a föntiekben ismertetett módon (M) papírszalagnak előremozgását idézi elő. Megemlítendő, hogy ebben a pillanatban a papírszalag előremozgása egyáltalán nincs akadályozva úgy, hogy a papírszalag elszakadásától nem kell tartanunk. Ezután a (18) henger (M) pápirszalag fölött mozog el és utóbbit megnedvesíti, mire a henger lefelé mozogva kitér, vagyis a henger és a papírszalag közötti érintkezés megszűnik. A (H) szán tovább mozgása közben (k) rúdba ütközik és ezáltal a (C) lengőfejet szabaddá teszi. Ebben a pillanatban a szán a lengőfejben vezetékének végénél foglal helyet* Az (u, s) kilincs ekkor kileng és a (p) rúgó a szánt kezdő állásába tereli vissza. A (30) sín a nyomólemez é3 az (M) papírszalag között halad, hogy utóbbit a nyomólemeztől eltávolítsa és a (18) nedvesítőhenger is kiindulási helyzetébe tér vissza. A (14) fogasrúd ugyanekkor a (3) kapcsolókilincset a kapcsolókerék legközelebbi mozgásának megfelelő helyzetbe tolja el úgy, hogy a készülék ismét készen áll a következő használatra. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Keletbélyegző és másolókészülék menetjegyek számára, jellemezve azáltal, hogy a kalápács egymással csuklósan összekötött két (D, E) részből áll, melyek közül az alsó a (C) lengőfej által egyenes vonalban vezettetik, hogy ezen résznek bármiféle oldaleltolódása megakadályoztassák. 2. Az 1. pontban igényelt keletbélyegző és másolókészülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a (H) szán a (C) lengőfejbe való tolásának végén egy rugalmas (s, t, u) zárókilincs # által rögzíttetik, mely azt csak akkor bocsátja szabadon, ha a kalapács nyomása teljesen megszűnt. 3. Az 1. és 2. pontban igényelt keletbélyegző és másolókészülék foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az (M) papírszalag mozgatását a (H) szán idézi elő. 4. Az 1—3. igénypontokban védett keletbélyegző és másolókészülék foganatosí-