61221. lajstromszámú szabadalom • Gyűjtőmappa a gyűjtőíveket tartó szorítóberendezéssel
magukkal rendezzük el és célszerűen külön | (i) hátrész által fedetnek be, mely alkalmas módon a mappával van összekötve. Á mappa kezelése a következő módon történik: Nyitás céljából a jobb kezet a mappa, tartalmára szorítjuk és ezután a fölső födelet balfelé búzzuk, míg a kapcsoknak teljes nyitási bőségét el nem értük és a zár nyitva marad. Összecsukás céljából a jobb kezet a tartalomra szorítjuk, míg a bal kézzel a fölső födelet könnyedén befelé szorítjuk, mire a zárás önműködőlég bekövetkezik. SZABADALM IGÉNYEK. 1. Gyűjtőmappa a gyűjtőlapokat tartó szorítóberendezóssel, azáltal jellemezve, hogy a szorííóbérendezés kapcsokból áll, melyeknek forgatható szárai a mappafödeleken vannak megerősítve- és közös rúgó olyképen hat reájuk, hogy a zár nyitásánál bizonyos forgási szög túlhaladása után a nyitott helyzetben önműködőiegr megtartatnak és nyomóhatásnál újra önműködőlég zárási helyzetbe hozatlak. 2. Az 1. igény alatt védett gyűjtömappa foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (b, c) kapocsszárak egymástól való elforgásának határolására az egyik (c) kapocsBzár (f) ütközője a másik (b) kapocsszárnak (g) kivágásával kapcsolódik, oly célból, hogy a kapocs nyitási bőségének határolása mellett a kapocsszáraknak tengelyirányú eltolódását meggátolja. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉS2VÉNYÍAR6A&ÁQ r'YCMDÁJA BUDAPESTEN