61217. lajstromszámú szabadalom • Hordozható szivattyú vákuum segélyével való portalanításra
lódik, mely a fölső, ugyancsak alumíniumból készült (1) membrántányérral több (m) vonórúd útján van szilárdan összekötve. Mindegyik membrántányér az (n), illetőleg (o) membránon van elrendezve, melyek kettős kúpalakúak, vagyis egy-egy kifelé néző ránccal bírnak. A membránok kis szög alatt nyílnak, mimellett a ráncba fektetett (p) drót a membránt mereven tartja. A két membrántányér, valamint a két membrán az (i) forgattyúrudakat úgy függőleges, mint csekély oldalmozgásaiban követi, mimellett a membránok fölváltva nyílnak és csukódnak. A két membrán között végül a szelepházakat fölvevő (q) tok van elrendezve, mely ugyancsak alumíniumból készül. A (q) tok a szívóvezeték és a nyomóvezeték hozzákapcsolására való (r), illetőleg (s) toldalékkal van ellátva. Az (r) szívóvezetékkel a két (f) szívószelep, az (s) nyomóvezetékkel pedig a két (u) nyomószelep áll összeköttetésben. A szelepek a tokhoz erősített egyszerű guminyelvekből állnak. A célszerűen bőrből készült membránok csekély löketük folytán igen tartósak és azokat csak ritkán kell kicserélni. A szívó- és nyomószivattyú kettős hatása következtében a szívóhatás igen erőteljes, az egész berendezés súlya pedig általában alumínium volta és egy gyorsan járó, tehát súlyban szintén könnyű elektromotor alkalmazhatósága folytán a legnagyobb mértékben csökkentve van. Az egész szivattyú, mint azt a 4. ábra kisebb léptékben föltünteti, a fából vagy bádogból készült megfelelő hordozható (v) ládában elhelyezhető. A láda külső oldalán a szivattyú (r) szívókapcsolatával összeköttetésbe hozandó (w) porgyűjtő van elrendezve, melyben az (x) szivacs- előszűrő foglal helyet úgy, hogy a szívórészekből jövő poros levegő portól megtisztítva kerül a szivatytyúba. Végül a láda belsejében a szivattyú (s) nyomótoldatához, tehát a kipuffogöhoz a szűrőanyagból vagy efféléből álló (y) zsák van kapcsplva, hogy a szivattyúból jövőlevegő teljesen megtisztíttassák és tisztított állapotban lépjen ki a zsák likacsain. A (w) porgyűjtőben elhelyezett (x) szivacsszűrő természetes szivacsból vagy szivacsszerű anyagból állhat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hordozható szivattyú vákuum segélyével való portalanításra, jellemezve a (b) lábai között a (c) elektromotort fölvevő (a) aluminiumállvány által, mely fölül az (e) forgattyútengely ágyazására való (d) tokká van kiképezve, melyben a motorról áttevés útján hajtott (g) forgattyú a célszerűen golyókon ágyazott (i) forgattyúrúd útján a közvetlenül a tok fölött elhelyezett, ugyancsak alumíniumból álló membránszivattyút hajtva. 2: Az 1. igényben védett szivattyú foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy két, önmagukban duplakúpot alkotó és fölváltva kis szögben nyíló és csukódó (n, o) membrán között az aluminiumból készült és nyomó, valamint szívókamrákkal ellátott (q) szelepház van elrendezve és a forgattyúrúd közvetlenül az alumíniumból készült alsó (k) membrántányérral szilárdan kapcsolódik, melynek közvetítése útján a vele vonórudak segélyével szilárdan összekötött, ugyancsak aluminiumból álló fölső (1) membrántányér is működtetik. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOAJA BUDAPESTEN.