61156. lajstromszámú szabadalom • Szennyvíztisztító készülék
zunk, amelyek a vízben faj súlyaiknak megfelelő magasságban úszó hulladékokat és tisztátalanságokat fölfogják, osztályozzák és továbbhaladásuk közben a vízből kiemelik. Mozgásuk közben a gereblyék pályájuk legmagasabb pontját elérve, átbillennek s eközben egy rugalmas akadályba ütközve, kiürülnek és kitisztíttatnak. Akadály gyanánt egy kellőképen rugalmas, vagy pedig (q) súlyok által ellensúlyozott (r) ütközőt alkalmazhatunk. A gereblyék vagy elülső vagy pedig megfelelő kiképzés mellett a liátsó részsikkel ütközhetnek az akadályba. Hogy az átbillenő gereblyék zuhanását csökkentsük, azért azokat kiürülésük után az (s) súllyal ellensúlyozott (t) ütközőre ejtjük, melyet elhagyva, folytatják útjokat a vizén keresztül. A gereblyékből a hulladékok és tisztár talanságok a csatorna fölött elrendezett lejtős és sík lapra hullanak, hol a könnyebb anyagrészek a lejtős lapon fekve maradnak, míg a nehezebbek a rugalmas, lejtős lapról lepattannak s ilyen módon külön rakódnak le, illetve azonnal továbbszállíttatnak a további földolgozási helyhez. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szenny víztisztítókészülék, a vízben lebegő tisztátalanságok fölfogására és egyidejűleg fajsúlyaik szerint való osztályozására, azáltal jellemezve, hogy a szennyvízcsatornában ismeretes módon az áramló folyadékkal szemben haladó gereblyék vagy sziták két vagy több, egymás fölött fekvő polccal vannak ellátva, melyek közül a fölső polc a kisebb fajsúlyú, az alsó pedig a nagyobb fajsúlyú tisztátalanságokat fogja föl. 2. Az 1. igénypontban védett szennyvíztisztítókészülék kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a víz áramlási irányával szemközt mozgó, egymásután következő gereblyék fölváltva rövidebbek, illetve hosszabbak úgy, hogy a rövidebb gereblyék a • kisebb fajsúlyú, a hosszabbak pedig a nagyobb fajsúlyú tisztátalanságokat fogják föl s egyidejűleg osztályozzák. (t rajzlap melléklettől. PALLA8 'lÉE/VÉNY IÁR3ASÁG NYOMDÁJA BUDAPE8TEN