61150. lajstromszámú szabadalom • Újítás nyersolaj-, benzín-, spiritusz-, gáz- és gőzgépek hengerein
át a hengerbe vezetjük, (e) a dugattyú, amely belül esetleg üreges is lehet az erősebb hűtés eszközlése céljából. Ezen (c) dugattyú ingamozgázt végez és a (h) hajtósegélyével az (1) forgattyús tengelyhez van kötve.. A 3. ábrán föitüntetett kétütemű gépnél a (g) henger belső része a (b) falakkal két részre van osztva és az (o) tengelyhez kötve úgy, hogy azzal egy testet képez és két oldalt fölágyazva ingamozgást végez, míg a henger két részében a (c) testek kívülről a (k) rudak által rögzítve vannak úgy, hogy azok állandóan egy helyzetben maradnak és a (k) kötő rudaknak a henger két oldallapjában megfelelő kivágásokat kell készítenünk, hogy a henger ingamozgását végezhesse. Ezen szerkezetnél az (o) tengely szintén üreges, azonban két-két csatornával van ellátva, hogy a be- és elvezetés mindkét hengerben külön-külön eszközölhető legyen. A találmány működésé a következő: Az (o) csatornán át a levegőt és benzint, gőzt, vagy egyéb tápláló anyagot a (g) hengerbe a dugattyú egyik oldalára vezetjük, ahol az expandál, avagy explodál és a (c) dugattyút előre löki. Ugyanekkor a (c) dugattyú másik oldalán komprimálás történik és a komprimálás legmagasabb fokánál a tobbanás következik, avagy ugyanekkor nyílik a gőzbevezető szelep s a dugattyút ellenkező oldalra löki. A (c) dugattyúnak ilyképeni mozgását a (h) rúd segélyével az (l) forgattyús tengelyre visszük át. Kétütemű gépeknél (Fig. 3) a tulajdonképeni (c) dugattyú áll és a (g) hengerekben keletkezett robbanás következtében a henger (b) falai veszik föl a nyomást, illetve lő- ! kést s a hengernek a robbanás szerinti I ingamozgást adják, mely ingamozgást a (b) I I rúd segélyével az (I) tengelyre, illetve lendítőkerékre visszük át. Ezen hengereknél a robbanás szabályozható úgy, hogy a két hengerrész egyszerre dolgozzon, vagy hogy minden hengerszakasz más ütemet végezzen, tehát lehet két, vagy négyütemű gép is. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől egyéb eltéréssel is készíthétő anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás nyersolaj, benzin, spiritusz, gáz és gőzgépek hengerein, jellemezve azáltal, hogy a henger a tengellyel egy belső választófal segélyével van összekötve és helyzetében rögzítve és amely egy belső ingamozgást végző dugattyúval van ellátva azon célból, hogy a hengerben kifejtett erő egy rúd segélyével közvetlen továbbítható legyen. 2. Az 1. alatt igényelt újítás kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a henger belül két fallal van ellátva és a tengelylyel együtt forgathatóan fölszerelve, míg a henger belsejében lévő dugatytyúk fixek azon célból, hogy a henger belsejében kifejtett lökéseket maga a henger vegye föl és továbbítsa. 3. Az 1—2. alatt igényelt újítás kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a henger belül üres tengelye két részre van osztva és a henger belsejében csatornákkal összekötve és amelyek egyik vége a kipuffogócsőhöz, másik vége pedig a tápcsőhöz van kötve. 4. Az 1—3. alatt igényelt újítás kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a henger, a tengely valamint a dugattyú hűtőköpennyel vau ellátva azon célból, hogy a gép egyenletesen s minden részében hűthető legyen. (t rajzlap melleklettel.) p4jlas részvény '- ír8aí kyomtjjlja budapesten