61147. lajstromszámú szabadalom • Három- vagy többhengerű négyütemű robbanóerőgépek közös égetőtérrel
rendezését függélyes metszetben, ill. alulnézetben mutatja, míg a 3. és 4. ábra egy háromhengerű gép elrendezésének hasonló föltüntetése. i Az 1. és 2. ábrán föltüntetett kiviteli alaknál a gép két egymással összekötött főrészből áll, melyek mindegyike egy-egy (l), illetve (2) alaplémezzel bír, melyre merőlegesen a (3) és (4), illetve az (5) és {6) hengerek vannak elrendezve. Az alsó {1, 3, 4) főrésznél a két henger közvetlenül egymás mellett van elrendezve és a (7) válaszfal által van elvslasztva, mely azonban nem terjed egészen az alaplemezig, hanem az utóbbi alatt végződik úgy, hogy e helyen a főrészben a (11) tér képeztetik, mely röbbanótér gyanánt szolgál. A fölső {2, 5, 6) főrésznél a hengerek egymástól elválesztva vannak elhelyezve úgy, hogy közt hagynak szabadon. A hengerek alsó végei nagy terjedelmes (55), ill. (56) nyílásokkal bírnak, melyeken át a hengerüregek a (11) térrel állnak összeköttetésben. Maguk a hengerek a (15, 16, 17) és (18) dugattyúk befogadására szolgálnak. Példaképen föltételeztük, hogy a forgattyús tengely a hengerek alatt van elrendezve. Ebben az esetben az összes dugattyúk dugattyúrúdjai közvetlen kapcsolatban állnak a tengelylyel, mimellett a (17) és (18) dugattyúk (21) és (22) dugattyúrudjai a (3) és (4) hengerek falaival egybeöntött (23, 24) dudorodá.sokon haladnak át és az ismert vezetékeken kívül különleges tömítőszelencék alkalmazását is szükségtelenné teszik. A (15) és (16) dugattyúk a dugattyúrudakkal ellentétes oldalokon, a dugattyúrudak meghoszszabbításában (25) és (26) rudakkal vannak •ellátva, melyek az (5, 6) hengerek falain alkalmazott megfelelő (27, 28) dudorodásokban vezettetnek és ezáltal a tömítőszelencék alkalmazását szintén fölöslegessé teszik. A (25, 26) vezetőrudak adott esetben dugattyúrudak gyanánt képezhetők ki és a (17. 18) dugattyúk fölső oldalaikon szintén dugattyúrudakkal szerelhetők föl, mely dugattyúrudak azután együttesen egy második, a hengerek fölött elhelyezett forgattyús tengelyre hatnak. A robbanókeverék, illetve az égéstermékek részyre való (8), illetve (9) be- és elvezetőcsatorna a két (3) és (4) henger között lévő (7/ válaszfalban alkalmazható. E csatornák nyílásánál, a válaszfal fölső végén a szívó-, illetve kipuffogószelep van elrendezve, mely szelepek ismert berendezések által vezéreltetnek. A (7) válaszfalban még más üregek, pl. a (10) vízbefecskendezőcsatorna, valamint vízhűtőcsatornák is alkalmazhatók. A 3. és 4. ábrákon föltüntetett, háromhengeres kiviteli alak abban különbözik a föntleírttól, hogy a (2) alaplemezen, ennek közepében csak egy (29) henger van elhelyezve, melynek ürege az összes többi hengerüregekkel közvetlen összeköttetésben áll. Ebben az esetben a (31) dugattyú (30) dugattyúrúdja a (7) válaszfalon van átvezetve, míg a (15) és (16) dugattyúk (25) és (26) vezetőrúdjai részére a (27, 28) dudorodások a henger két oldalán vannak elrendezve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Három- vagy többhengerű négyütemű robbanóerőgép közös égetőtérrel, jellemezve azáltal, hogy az egyes hengerek oly módon vannak két egymással összekötött (1, 2) lemezen ellentétes irányokban elrendezve, hogy a hengerek tengelyeinek egyike sem esik a többi hengerek egyik tengelyének meghosszabbításába mimellett egy (1) lemeznek legalább két ugyanazon irányú hengere közvetlenül egymás mellett fekszik, azonban a (7) válaszfal nem terjed egészen az említett lemez végéig úgy, hogy ezáltal a (11) tér képeztetik, melybe a (8). illetve (9) szívó- és kipuffogócsatornák torkollnak, mimellett a harmadik vagy a többi hengerek oly módon vannak elrendezve, hogy a harmadik, ill. a többi hengerek a (2) lemezükben lévő nyílásokon át az egymás mellett fekvő (3, 4) hengerek (11) terével állnak összeköttetésben, egy az összes hen-