60865. lajstromszámú szabadalom • Állítócsap sűrített levegőzel működő fékekhez
osztókorong által, amelyeknek megfele- | lően alkalmazott nyílásain és csatornáin a főtartányból jövő levegő a centrális kamrába és a fővezetékbe hatolhat. 3. A 2. alatt védett elosztószerkezet foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az elosztófölületen három nyílás van, amelyek közel kettő állandóan a fővezetékkel közlekedik, a harmadik pedig a szabadba nyilik s az alsó elosztókorongban két olyan vájat van, amelyek közül az egyik az elosztófölület egyik nyílásának felel meg és a korongba vágott vezetéken át közlekedik a másik vájattal, amely az elosztófölülettől a centrális kamrába vezető csatorna nyílása fölé helyezkedhetik, azonfölül két olyan nyílás, amelyek közül egyik a centrális kamrával van összeköttetésben, a másik pedig az elosztófölületbe vágott köralakú horony révén az elosztófölületnek a fővezetékkel kapcsolatos csatornájával közlekedik, végül a fölső elosztókorongban, amely az állítófogantyúval együttforgó hüvellyel kapcsolatos s amelynek egy körcikkalakú nyúlványa az alsó korong két ütközője között elmozgatható, ezen körcikkalakú, nyúlványba vágott két nyílás van elrendezve, amelyek az alsó korong két nyílásával eshetnek össze. 4. Vezérlőszerkezet az 1—3. alatt védett állítóesaphoz, jellemezve az állítófogantyúval kapcsolatos födőlapon elrendezett csavarvonalprofilu bötyök által, amely egy kis tolattyút meghatározott feszítő erejű rúgó közvetítésével mozgató rúdra hat, amely tolattyú a centrális kamnát a szabad levegővel hozhatja közlekedésbe, amikor is az ezen kamrában előálló nyomáscsökkenés a fővezeték tolatty újának fölemelkedését és levegőnek a fővezetékből való kiömlését idézi elő, miközben a centrális kamrából a levegő mindaddig a szabadba áramlik, míg csak a nyomás ezen kamrában, hpzzáadva a mozgató rúgó feszítőerejét egyenlő vagy valamivel kisebb nem lesz, mint a főtartányban lévő levegő nyomása, amely alulról hat azon kis tolattyúra, amely a centrális kamrát a szabad levegővel hozza közlekedésbe. 5. Az 1—4. alatt védett állítócsap kiviteli alakja, jellemezve oly berendezés által, amely az állítófogantyút a mérsékelt fékezés kezdetén megakasztja és mindaddig elreteszelve tartja, amíg az előleges nyomáscsökkenés a fővezetékben jól el nem terjedt s amely berendezés egy hengerben mozgó dugattyúval kapcsolatos rúdból áll, amely a levegőnek a centrális kamrából való kiömlésekor a fővezetékben lévő levegő hatása alá jut és ennek folytán fölfelé lökődik, amint azonban a nyomáscsökkenés a fővezetékben elterjedt egy rúgó hatása alatt nyugalmi helyzetébe tér vissza. (I rajzlap melléklettel.) *aua8 részvénytársaság nyomdája buoate0tsn