60793. lajstromszámú szabadalom • Berendezés fluidumokba hatoló járművek ellenállásának csökkentésére
annál hatályosabb, minél nagyobb mértékben csökkenthető magának a lemeznek az előrehaladással szemben kiféjtett ellenállása anélkül, hogy az oldalirányú eltérítőképessége kisebbednék. Ezt az eredményt elérjük, ha a, lemez f alait a mindenkori követelményeknek megfelelően, függőleges vagy vízszintes éllel biró ék, vagy pedig kúp' alakjában képezzük ki. Igen nagy oldalirányú eltérítőképességet érhetünk el akkor is, ha a lemezt nem egyetlen folytonos fölület képezi, hanem azt egymással szembeállított több lamellából állítjuk össze. Ezen lamelláknak célszerűen hosszirányban bizonyos görbületet adnak, hogy a mindenkori energiaveszteségeket okozó túlságos hirtelen eltérítéseket és lökéseket elkerüljük. Ezen elrendezés mellett az előrehaladással szemben kifejtett ellenállás is csökken, mert a közeg által a lamellák1 mellső fölületére kifejtett nyomást az azok hátsó részére gyakorolt nyomás részben kiegyensúlyozza. A mellékelt rajzon a találmány tárgyának több kiviteli alakja van sémásan föltüntetve. Az ' 1. ábrán a jármű mellső részén megerősített korongalakú lemez, a 2. ábrán kúpos lemezzel ellátott jármű mellső része, a 3. és 4. ábrán egymással párhuzamos lemezekből álló, lamellás járműorr oldal-és elölnézete látható; az 5. ábrán oly lamellás orral ellátott jármű mellső része van föltüntetve, melynél a lamellák egy középső él két oldalán vannak elrendezve; a 6. ábrán függőleges metszetben kúpos lemezekből összeállított lamellás járműorr látható. Az lábrákon (a) a tetszőleges vízi, szárazföldi vagy légi jármű mellső része, (b) a lemez vagy orr és (c) a lemezt a járművel Összekötő tartó. A 3—6. ábrán az orr lamellái (b, bl, b2)vel, az 5. és 6. ábrán pedig a lamellákat egymással összekötő elemek (d)-vel vannak jelölve. Egyetlen lamellasorból álló orrnál (3. és 4. ábra) a közeg csak egy irányban téríthető el, mely irány az orr helyzetének módosítása által változtatható. Az 5. ábrán látható orrnál a közeg két oldalra téríthető el, pl. fölfelé és lefelé aszerint, hogy az orrnak a járműhöz' kéj pest mily helyzetet adunk. | A 6. ábrán föltüntetett orrnál a közeg i eltérítése köröskörül történik. Természetes, hogy a lamellák elrendezése és alakja a találmány lényegétől való eltérés nélkül nagy mértékben változtatható. i SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés fluidumokba hatoló járművek ellenállásának csökkentésére, jellemezve a jármű keresztmetszeténél . kisebb keresztmetszetű lemez által, mely a jármű mellső részétől bizonyos távolságban van elrendezve. 2. Az 1. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a lemez falai egy élből vagypont| ból kiindulóan lejtősek, oly célból, hogy I orr képződjék. 3. Az 1. és 2. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az orr lejtős falait lamellák képezik, melyek egymás között a közeg átáramlását megengedő csatornákat hagynak. 4. A 3. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal j ellem ezve, hogy a lamellák hosszirányban meg vannak görbítve. (1 rajzlap melléklettel. 3ALLA8 HÉ8ZVÉNY TARSAKÁO NYOMDÁJA BUDAPESTEN