60755. lajstromszámú szabadalom • Kiegyenlítő hajtómű, a teherre közösen ható két fő hajtóelemmel bíró emelőgépek számára

mindkét csigának jobbra kell elmozognia. Ennek következtében már most a (tl) haj­tómű az óramutató járásával ellenkező irányban forog el, azaz tehermentesíttetik és a (t2) hajtóelem az óramutató járásának irányában forog el és ily módon megter­heltetik. mindaddig, míg teljes egyensúlyi helyzet áll be. A 2. és 3. ábrák szerinti foganatosítási alakok ugyanúgy működnek. A 4. ábra szerinti foganatosítási alaknál két csavartengely akként van egymással kapcsolva, hogy közösen ugyanazon irány­ban kell eltolódniok, míg az 5. ábra sze­rinti foganatosítási alaknál az egyik csiga tengelyirányú nyomása (h) kétkarú emeltyű segélyével a másik csavarra vitetik át és viszont. Az ismertetett foganatosítási alakoknál föl van tételezve, hogy a csavarok tenge­lyeikre föl vannak ékelve úgy, hogy a ten­gelyek a csavarok mozgásait követik. A 6. ábrában ezzel szemben a csavarok ék és ékrovatok útján, eltolhatóan vannak a csigatengelyen elrendezve,, mely esetben az utóbbiak a tengelyirányú eltolódás ellen biztosíthatók. SZABADALMI IGÉNY. Kiegyenlítő hajtómű, a teherre közösen ható két főhajtóelemmel bíró emelőgépek szá­mára, jellemezve azáltal, hogy a főhajtó­elemek mindegyike, közvetve vagy köz­vetlenül egy-egy csavar által hajtatik meg, mely csavarok tengelyirányban el­tolhatóan vannak ágyazva és úgy van­nak elrendezve, hogy az emelőgép meg­terhelésénél ellenkező tengelyirányban kölcsönösen egymásra hatnak, ahol is az egyensúlyi helyzet csakis egyenletes kapcsolódás, illetőleg mindkét főhajtó­elem egyenlő terhelésénél áll be, míg egyenlőtlen kapcsolódásnál, illetőleg egyenlőtlen terhelésnél önműködően lép föl a csigáknak a különbségeket kiegyen­lítő tengelyirányú eltolódása. (1 rajzlap melléklettel.) *AUA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUGAPESTBN

Next

/
Oldalképek
Tartalom