60631. lajstromszámú szabadalom • Cipőzár

Megrielent 1913. évi augusztus hó 9-én. MAGY. KIR. ■ SZABADALMI g||g HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 60631. szám. I/b. OSZTÁLY­Cipőzár. BURST1N ÁBRAHÁM KERESKEDŐ TARNOBRZEGBEN. A bejelentés napja 1912 julius hó 13-ika. Elsőbbsége 1911 december hó 11-ike. Ismeretesek már oly cipőzárak, melyek­nél az összezárandó rés szélek közül az egyik horgokkal, a másik pedig fülekkel van ellátva és melyeknél a horgok a fülekbe tolókával kapcsolhatók be, illetve ki. Jelen újítás ily rés zárra vonatkozik és lényege, hogy a tolóka legcélszerűbben fölső szélén bevágásokkal van ellátva, melyekbe a rés szélek fölső végén forgathatóan megerősí­tett kapcsok kiugrásai kapcsolhatók azon célból, hogy a tolókát legfölső helyzetében rögzítsék, illetve hogy önkéntelen lefelé mozgását és ezáltal a zárnak kinyílását megakadályozzák. Természetesen az emlí­tett bevágások elrendezhetek a zárókapcso­­kon, a megfelelő kiugrások pedig a toló­kán is. Mellékelt rajzon látható jelen találmány egyik példaképen! kiviteli alakja. 1. ábra a találmánnyal fölszerelt cipőnek nézetét zárt állapotban, 2. és 3. ábrák a zár egy részét zárt, illetve nyitott állapotban nagyobb léptékben, 4. ábra végül a tolókának keresztmetsze­tét, 2. ábra A—B vonala szerint. Az (a) cipőtorok célszerűen a láb belső oldalán hordja a szokásos hosszrést. Ismert módon az egyik (al) cipőrés szél számos szorosan egymás fölött fekvő (e) tagot hord lefelé irányuló (cl) horgokkal (4. ábra), a másik (a2) cipőrés szél pedig a (d) tagokat hordja a hozzátartozó és hasonlóképen el­rendezett (dl) fülekkel; a két (al, a2) rés széleket az (e) tolóka tartja össze, melynek üreges (el, e2) oldalszélei fölfelé ívalakúan széjjelfutnak és ugyancsak üregesek úgy, hogy a (c, d) tagokat befoglalják és a kap­csolótagsorozatok mentén föl-alá mozgé­kony tolóka kétoldalas vezetékét alkotják. Fölső szélén az (e) tolóka jelen találmány szerint két (f) bevágással van ellátva, me­lyek mindegyikébe egy-egy (g) kapcson ki­képezett (h) kiugrás illik bele. A (g) kap­csok az (al, a2) cipőrészek fölső szélén (i) csap körül forgathatóan vannak megerő­sítve és zárt helyzetükben átfödik ezen cipőrészeket, valamint a legfelsőbb hely­zetében lévő (e) tolókát. Az (e) tolóka meg­felelő, de a rajzon föl nem tüntetett szúró­kulcs fölvételére (k) lyukakkal van ellátva. A cipő kinyitása céljából a (g) kapcsokat kézzel való fölfelé forgatás által kikapcsol­juk és az (e) tolókát lefelé toljuk, vagy pedig az (al, a2) cipőszéleket széthúzzuk. Az (e) toló kát (e2, e2) vezetőszélei lefelé mozgásuk közben elforgatják a (c, d) tagokat, illetve azoknak (cl) horgait és (dl) fület az (el, e2) vezetékek irányában, miáltal előbbiek szét-

Next

/
Oldalképek
Tartalom