60604. lajstromszámú szabadalom • Csapódó gyújtó

Megjelent 1913. évi augusztus lió 5-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 60604. szára. XIX/c. OSZTÁLY­Csapódó gyújtó. FRIED. KRUPP AKTIENGESELLSCHAFT CÉG ESSENBEN. A bejelentés napja 1912 április hó 29-ike. Elsőbbsége 1911 május hó 22-ike. Találmányunk olyan csapódó gyújtókra vonatkozik, melyeknél az összes mozgat­ható részek a gyújtó tokjának belsejében fekszenek és célja ilyfajta, nagy érzékeny­sége által kitűnő olyan gyújtót létesíteni, mely akkor is biztosan működik, ha a lö­vedék nem csúcsával, hanem fenekével, csa­pódik föl. Ezen célt találmányunk szerint azáltal érjük el, hogy a gyújtóeszközöket hordó részek egyike, magában véve ismeretes módon, egy zárómű által megfeszítve tar­tott gyújtórúgó hatása alatt áll, a zárómű kikapcsolására pedig egy ütőszög szolgál, mely egy, számára létesített biztosítás ki­kapcsolás után tehetetlensége következté­ben a tok hosszában egyik, vagy másik irányban elmozoghat és amellett úgy van kiképezve, hogy bármelyik irányú elmoz­gásakor a zárómű kikapcsolását eszközli. Ismeretesek már úgynevezett kontaktus­gyújtók tengeri aknák számára, azaz oly gyújtók, melyek a gyújtó tokjának külső határoló fölületén túlnyúló, a gyújtást köz­vetítő ütőszöggel vannak ellátva és melyek­nél a gyújtóeszközöket hordó részek egyike egy zárómű által megfeszítve tartott gyújtó­rúgó hatása alatt áll. Ezen zárómű kikap­csolását vagy önműködőlég egy hajónak az aknába való ütközésekor az ütőszögre ez­által gyakorolt lökőhatás vagy pedig egy távoli helyről az ütőszögre kézzel gyako­rolt húzóhatás eszközölheti. Tervezték már azt is, hogy ilyen gyújrókat torpedók szá­mára is alkalmaznak. Ezen esetben a záró­mű kikapcsolását természetesen csakis az ütőszögre gyakorolt lökőhatás eszközölheti. Ezen ismeretes gyújtóktól a találmány tár­gyát képező gyújtó abban különbözik, hogy az ütőszög tehetetlensége egy oly lövedék­gyújtó létesítésére van fölhasználva, mely egészen függetlenül attól, hogy a lövedék csúcsával, vagy fenekével csapódik-e föl, minden esetben önműködőlég jut hatásra. A csatolt rajzon a találmány tárgyát ké­pező gyújtó példaképen vett foganatosítási alakja van föltüntetve, még pedig a gyújtó fenékgyújtó gyanánt van kiképezve. Az 1. ábra a gyújtó tengelyirányú hosszmet­szete, a 2. ábra annak az 1. ábra 2—2 vonala szerint vett metszete balról nézve, a 3. ábra az 1. ábra 3—3 vonala szerint vett metszet fölülről nézve, végül a 4. ábra a 2. ábra 4—4 vonala szerint vett metszet fölülről nézve. A gyújtó teste két, egymásba csavart üreges (A) és (B) testből áll. A mellső (B)

Next

/
Oldalképek
Tartalom