60505. lajstromszámú szabadalom • Körforgó absorpciós dinamometer
•és a (p) tengelyre erősített (02) emeltyűvel van kötve. Az (01) összekötőrúd és az (02) emeltyű -csuklósan vannak összekötve ugy, hogy egymás körül elforoghatnak. Az (01) összekötő-Túdnak az (n) emeltyűhöz kötött (ol) vége az ezen (n) emeltyű által hordott, csavarmenettel ellátott (nl) rúdhoz van csuklósan -erősítve úgy, hogy az (N) kiömlőszerep orsójától való távolsága változtatható. A dinamóméternek az (E) ellensúlyozó kart és a (W) súlyt hordó oldalával ellenkező oldalán egy (T) súly van a (t) és (ti) karok segítségével a statorra akasztva, mely (T) súly célja, hogy túlterhelés vagy a tehermentesítés nagyságának mérésére szolgáló (V és VI) ellensúlyozó rúgókat és a (v) csúszósúlyt kiegyensúlyozza, ha utóbbi a (vl) karon zérus-helyzetében van. Ha az (R) működtető emeltyűt az (8) negyedköralakú vezeték közepén tartjuk (1.1. ábra), akkor az (M és N) szelepek rendesen nyitnak és zárnak' úgy, hogy ha a gépet vizsgálat céljából használjuk, az a rendes <módon az általa fogyasztott erőt fogja mutatni. Ha túlterhelést akarunk előidézni, akkor ^az (R) működtető emeltyűt fölfelé, az (8) negyedköralakú vezeték (sl) vége felé mozgatjuk. Az (R) emeltyű ezen mozgása a (p) tengelyt és ezzel együtt az (02) emeltyűt ;is elforgatja, minek következtében az (01) összekötőrúd és az (n) emeltyű, az (0) öszszekötőrúd és az (m) emeltyű elmozdulnak. Az (n) emeltyű ezen elmozgása az (N) ki- j •ömlő szelepet zárja, míg az (m) emeltyű •elmozgása az (M) beömlőszelepet nyitja, mimelle tt a nyílás, ill. zárás nagysága természetesen az (R) működtető emeltyű mozgásának nagyságától függ. Ha másrészt a terhelést csökkenteni, azaz tehermentesítést előidézni akarunk, akkor az (R) működtető emeltyűt lefelé, az <S) negvedköralakú vezeték (s2) vége felé .mozgatjuk. Ezáltal a (p) tengely az ellenkező irányban fog elforogni, tehát az (n) és (m) emeltyűk is ellenkező irányban fognak elmozgattatni, minek folytán az (M) beömlőszelep fog záródni és az (N) kiömlőszelep fog nyílni, mimellett. a nyitás, ill. zárás nagysága természetesen ismét az (R) működtető emeltyű mozgásának nagyságától függ. A túlterhelés nagyságát a (V) túlterhelési ellensúlyozó rúgón, a tehermentesítés nagyságát pedig az (E) kar által működtetett (VI) tehermentesítési ellensúlyozó rúgón mérjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Körforgó absorptiós dynamóméter, azáltal jellemezve, hogy a szelepek hirtelen működtetése céljából szeleprudazat van alkalmazva úgy, hogy a dynamóméter a rendesnél tetemesen nagyobb vagy kisebb erőhatások jelzésére használható oly esetekben, midőn a vizsgálat alatt álló mozgató alkatrész hirtelen túlterheléseknek vagy tehermentesítéseknek van alávetve. 2. Az 1. alatt védett, szeleprudazattal ellátott körforgó absorptiós dynamóméter kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a kiömlő- és beömlőszelepek emeltyűk és összekötőrudak segélyév.el egy csap körül elforgatható, kézzel működtethető emeltyűhöz vannak kötve úgy, hogy a szelepeket hirtelen működtethetjük. 3. Az 1. alatt védett, szeleprudazattal ellátott körforgó absorptiós diiiamóméter kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (m, n) szelepemeltyűk egy (0) és egy második (Pl) összekötő rúd segélyével vannak egy (p) tengelyre erősített (02) emeltyűhöz kötve, mely (p) tengelyhez egy kézzel működtethető, (R) kézi emeltyű is van erősítve, mely egy, mozgá|é$ ellenőrző (s) hasítékkal ellátott (S) gyedköralakú vezeték mentén elmozgatható. i2 rajzlap melléklettel.) / >AUAS RÉSZVÉNY' ÁRSA8ÁG NVCMOAJA euDAP£8TEP»-