60384. lajstromszámú szabadalom • Fékezőberendezés gőzekemozdonyok és effélék gombolyító dobjai számára
törekedni, hogy a féket lehető erősen meghúzza, ami a legtöbb esetben túlerős fékezést eredményez, másfelől pedig a fékrészek gyors kopását és a kötél legombolyítására szolgáló ellengép erősebb megterhelését vonja maga után és néha a fékgyűrű kerületén oly mérvű megszorulására vezet, hogy a gömbölyítő dob lökésszerű mozgásainál a kilincs vagy kilincscsap törése nem kerülhető el. Végül, hogy lehetőleg erős fékhatás legyen elérhető, a fékgyűrű átmérőjét aránylag nagyra szokták venni és a fogkoszorú belső kerületétől igen kis távolságban elrendezni. Ez a körülmény viszont a fogkoszorű kielégítő merevitését lehetetlenné teszi és a fogkoszorú alaplemezében aránylag nagy anyagtömeg fölhalmozását kívánja meg. A találmány tárgyánál ezen hátrányok el vannak kerülve, amennyiben a közvetlenül magára a gömbölyítő dobra ható szalagfék el van hagyva és az eddigi segédfék a közlőmű tengelyén úgy van elrendezve, hogy egyúttal önműködő főfék gyanánt is szolgál. A fő- és segédfék egyetlen egy, a közlőmű tengelyén ülő fékszerkezetben van egyesítve. A találmány jobb megértése céljából a mellékelt rajz 1. ábráján az eddigi gőzekemozdonyok fékberendezésének itt tekintetbe jövő egyéb részei is föl vannak tüntetve vázlatosan. A (2) gömbölyítő dob (1) fogkoszorújába kapaszkodó (7) fogaskerék egy (8) perselyen ül szilárdan, amely a (9) ágyban a (10) forgattyútengelyről (11,12) kúpkerekek segélyével hajtott (13) közlőtengely körül lazán fut. A (8) persellyel a (14) segédféktárcsa, ezzel pedig a (15) kapcsoló van szilárdan összekötve, amely a (13) közlőtengelyre ékelt és ezen tengelyen hosszirányban eltolható (16) kapcsolóval fekszik átellenben. A (7) fogaskeréknek a (13) tengellyel való összekötése a (15) és (16) kapcsolók összetolása útján történik. E célra a helytálló (20) tengely körül lengethető (17, 18, 19) háromkarú emelő (17) karja szolgál, míg a (18) kar állítóemelő gyanánt van kiképezve, a (19) kar pedig egy (21) féktuskót hord vagy egy féktuskóhoz nyomódik. A kötéldobnak a fölgombolyítás (az 1. és 2. ábrán látható nyilak) irányában való forgatása céljából a (18) állítóemelő fölfelé mozgatása által a (15, 16) kapcsolókat összetoljuk, amely művelettel egyidejűleg a (19) emelőkar oldalsó kilengése folytán, a (21) féktuskó is eltávolodik a (14) segédféktárcsától. Ha a dobot a legombolyítás irányában akarjuk forgatni, akkor a (18) állítóemelőt a (15, 16) kapcsolók széttolása céljából lefelé mozgatjuk. A (18) emelőkar rögzítése után az egyes részek az 1. ábrán látható helyzetet foglalják el, amelyben a (2) kötéldobbal hátrafelé forgó (1) fogkoszorú, továbbá a (7) fogaskerék, a (8) persely, a (14) segédféktárcsa és a (15) kapcsoló üresen, vagyis a hajtóműből kikapcsolva forog. A fékezés itt a (16) kilincsnek a (4) fékszalag fogaiba való kapaszkodása által történik. Ha pót- (segéd-) fékezésre van szükség, akkor a (18) állítóemelőt még tovább mozgatjuk lefelé úgy, hogy a (21) féktuskó a (14) segédféktárcsa kerületére fekszik. Ezen ismeretes berendezéssel szemben a találmány tárgyánál a kézi fékrudazathoz csatlakozó segédfékszerkezet úgy van kiképezve, hogy egyúttal a főfókezést is végzi, amennyiben az egyetlen fékkel bíró (tehát segédféknélküli) motoros szántóberendezéseknél ismert módon közvetve vagy közvetlenül egy rugóval, súllyal vagy efélével is meg van terhelve és a kapcsolószerkezet beiktató emeltyűje által helyeztetik működésen kívül. A fékszerkezet tehát, ha ismert módon a kapcsolás kiiktatása után, a súly vagy rúgó hatása alatt a főfékezést létrehozta, a kézi fékrudazat segélyével tovább mozgatható a segédfékezésnek megfelelő helyzetbe. A kapcsolás beiktatása esetén azonban úgy a fő-, mint a segédfék s működésen kívüli helyzetben van. A 3. ábra a találmány szerinti berendezésnek egy kiviteli alakját tünteti föl, amelynek a régi berendezésből átvett részekkel megegyező részei ugyanazon jelzéssel vannak ellátva, mint az 1. és 2. ábrán A (7) fogaskerék és a (14) féktárcsa itt szilárdan ül a függélyes (13) tengelyen, amelynek megállítása a (20) tengely körül elforgat-