60139. lajstromszámú szabadalom • Mentőkészülék közúti járművek számára
fölső ütközőrúd, rúgóhatása alatt állván, rugalmasan ütközik, midőn is az illető mintegy lábáról leütve, az (1) hálóba esik, anélkül, hogy magát legcsekélyebb mértékben megütné. Az ütközés pillanatában azonban a (14) alsó ütközőrúd, s vele együtt a megfelelő (12) rúd is a (10) rugóval szemben a nyíl irányában (lásd (3. ábra) eltávolodik, miáltal a (18) rúd a villamos kocsi légfékjét működésbe hozza s így a kocsi az ütközés után rövidesen automatikusan megáll. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mentőkészülék közúti járművek számára, j jellemezve a jármű elé kapcsolt futókerekek fölé és mögé kifeszített, mélyített alakú háló, valamint a futókerekek elé nyúló, rugalmasan ágyazott rudakra a jármű haladási irányához képest merőlegesen szerelt egy, vagy több ütközőrúd által. 2. Az 1. igény alatt védett mentőkészülék közúti járművek számára foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a jármű haladáfsi irányához képest merőlegesen szerelt ütközőrudak rugalmasan ágyazott rúdjai, rudazat segélyével a kocsi légfékjével vannak kapcsolva úgy, hogy ezen rudak bármelyikének elmozdulásával a kocsi légfékje automatikusan működésbe jön. (2 rajzlap melléklettel.; PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN