59991. lajstromszámú szabadalom • Ejektoros kondenzátor
A gőz a turbinából a (j) csövön át az (i) fölületi kondenzátorba áramlik; az (el) válaszfal alatti tér a (k) cső segélyével, mely a gőz kondenzálása után levegőnek a fölületi kondenzátorból való elvezetésére szolgál, ugyancsak az (i) fölületi kondenzátorral van összekötve. Az említett légelvezeaz (f) csőszájak és a (g) ejektorkerék segélyével történik. A (h) szivattyú az (f) •csőszájakhoz vizet szállít és egyszersmind a kondenzáló folyadékot keringteti az (1) C3övön, az (i) fölületi kondenzátoron és az {11) visszatérő csövön át. A rajzokból kitűnik, hogy a 4. ábrán vázlatosan föltüntetett foganatosítási alak, a fölületi kondenzátor és csőösszeköttetéseinek kivételével, megegyezik az 1. ábrában teljes és szakadozott vonalakkal föltüntetett foganatosítással. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ejektoros kondenzátor, jellemezve egy, az evakuálandó térrel közlekedő kamra, egy, ez alatt elrendezett ejektorkerék és egy, ez utóbbival összekötött helytálló expanziós kamra által, ahol is az előbb említett kamrán víz fecskendeztetik keresztül, mely a tovaragadt gázzal együtt a forgó ejektorkerék koszorújába és innen az expanziós kamrába vezettetik. 2. Az 1. alatt igényelt kondenzátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve a kamrát körülvevő, ezen át az ejektorkerekébe folyadéksugarakat bocsátó és páronként egymás fölött és egymáshoz rézsútosan elrendezett csőszájak által. 3. Az 1. alatt igényelt kondenzátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, az ejektorkerékkel egyazon tengelyen elrendezett, a kondenzálandó gőz által hajtott ; gőzturbina és egy, ezen turbinával összekötött, nyomás alatt álló kondenzáló folyadékai táplált esőszájaktól körülvett receiver által, ahol is a folyadéksugarak a receiveren át az ejektorkeréknek belsejébe vettetnek. 4. A 3. alatt igényelt kondenzátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, az ejektorkerékkel ez alatt ugyazon tengelyre szerelt szivattyú által, melynek kiáramlási nyílása a csőszájakkal össze van kötve. 5. Az 1. alatt igényelt kondenzátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, az ejektorkerékkel egyazon tengelyre szerelt ós vízsugarakat az ejektorkerékbe vető csőszájakat nyomás alatt álló vízzel tápláló segédszivattyú, valamint egy, ezzel akként összekötött fölületi kondenzátor által, hogy a kipuffogó gőz a térbinából a fölületi kondenzátorba jut, míg a levegő a kondenzátorból a vízsugarak és az ejektorkerék segélyével kiszívatik. (I rajzlap melléklettel.) / Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.