59987. lajstromszámú szabadalom • Hajtás papír-, kéregpapír-, víztelenítőgépek és más hasonlók számára

zunk. A szíjat az (i) görgő segélyével úgy vezetjük és egyúttal feszítjük, hogy azaz eltolható szíjtárcsára teljes szélességében feküdjék föl és a helytálló szíjtárcsát kb. háromnegyedrészben vegye körül. A (b, c) görgők eltolására szolgáló szer­kezet különböző lehet. A rajzon feltünte­tett kiviteli alaknál e célra egy viliázott végű (k) emelő szolgál, amely további, emelők és egy (m) orsó, valamint (n) kézi­kerék révén a papirgép mellől elforgatható és ezáltal az (1) csúszókengyel közvetíté­sével az illető görgőt eltolja. Az (a) tengely a papirgép egész változó sebességgel hajtandó részén végigvonul és a rakosókat, a sajtókat, a szárítórészeket, a simítóművet és a vágó- és nedvesítő­szerkezetet hajtja, mimellett minden egyes ily gép vagy gépcsoport számára az (a) tengelyen egy-egy eltolható kúptárcsa van elrendezve. Az (i) vezetőgörgő lehetővé teszi az (a) hossztengelynek közel a (d, e) előtéttenge­lyekhez való elrendezését úgy, hogy az összes hajtórészek könnyen hozzáférhetők, mimellett a papirgép hajtott oldalán a tér­sziikséglet csupán az egyszeres szíj szé­lességnek megfelelő, tehát a térszükséglet a lehető legkisebb, annál is inkább, mert az (a) tengelynek a találmánybeli hajtás­nál más és kedvezőbb a helyzete (3. ábra), mint a normális félkeresztszíjhajtásnál. SZABADALMI IGÉNY. Hajtás papir-, kéregpapír-, továbbá vízte­lenítőgépekhez és hasonlókhoz egy, a jsajtók, iszárítóhengerek stb. előtétten­gelyeit együttesen hajtó hossztengely­lyel, azáltal jellemezve, hogy a (d, e...) előtéttengelyek egy-egy, két kúpalakú (b, g), ill. (c, h) stb., vagy pedig egy kúpalakú és egy hengeres tárcsa körül futó (f) félkeresztszíj által, amelyet egy be- és utánaállítható (i) vezetőgörgő önműködően vezet és feszít meg, köz­vetlenül az (a) hossztengelytől hajtat­nak, mimellett az egyes előtéttengelyek forgássebességének szabályozása egy, a hozzátartozó félkeresztszíj által körül­vett kúpos tárcsa révén történik. (1 rajzlap melléklettel.) rAl-LAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom