59851. lajstromszámú szabadalom • Telefonhallgató

— 2 — kar (6) vég© a telefonkészülék faburkola­tához erősíttetik le. . A 2. ábrán egy asztali készülék látható, melynél a kagyló és tölcsér egybefoglalt teste (7J csapszög körül a nyíl irányában addig elforgatandó, amíg a jelzőkészülék (8—9) vezető érintkezése átkapcsolódik la tulajdonképeni telefonkészülék (10—11) érintkezésére. A kagyló és tölcsér egybe­foglalt testének elyenformán mindenkor egyik végállásban kell lennie, és pedig vagy úgy, hogy a (8—9) vezetőérintkezés létesüljön és á (10—11) vezetőérintkezés megszakíttassék, vagy pedig úgy, hogy a (10—11) vezető létesüljön és az előbbi (8—9) vezetőérintkezés megszakíttassék. A 2. ábrán föltüntetett helyzetben a (8—9) érintkezés látszik, amelynek útján a tele­fon jelzőkészültéke működik és pl. csönget, amikor az illető telefonállomást fölhívják. Már most ahhoz, hogy a tulajdonképeni telefonkészülék működhessék, a kagyló és tölcsér egybefoglalt testét a (7) csapszög körül le kell forgatnunk, amíg a (8-—9) érintkezés megszakad és a (10—11) érint­kezés létesüli. A (10—11) érintkezés útján működik a tulajdonképeni telefon­készülék, így tehát az illető telefon­állomásról beszélni lehet. A beszélgetés befejeztével a kagyló és tölcsér egybe­foglalt testét vissza kell forgatnunk, a (8—9) érintkezésig, hogy esetleges, hívás­nál a jelzőkészülék újra működhessék. A !3. ábrán a kagyló és töícsér (egybe­foglalt testét (3) tartókar segélyével fali­készülckre szerelten láthatjuk. A tartó­kar mindenestül (12), csapszög körül fo­rog és ezen elfordulásnak ugyanolyan ter­mészetű két végállása van, mint az imént leírt készüléknél láttuk. A (3) tartókarnak szögemeltyűszerű fix folytatása van a fali­szekrény belsejében és ennek révéíi törté­nik a szükséges vezetőátkapcsolás. Ugyan­ily megoldást asztali készülékre is alkal­mazhatunk. A 4. ábrán ismét egy falikészülék lát­ható, melynél a (3) kar, valamint a hozzá­erősített (1) kagyló szakadozott vonallal rajzolt nyugalmi helyzetükből (13) csap körüli kilengéssel mennek at a beszélge­tésnél használt helyzetbe. A (3) karon lévő (14) kampó eközben önműködőlég végzi az átkapcsolást az eddig is. ismeretes (15) rúgős mozgóhorog segélyével. Az ábrákból az is kivehető, hogy a meg­lévő telefonkészülékeket találmányunk sze­rint könnyen átalakítani lehet. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Teléfonhallgató, jellemezve azáltal, hogy a hallgatókagyló fölvételére és beszél­getés közben a beszélőtölcsérhez viszo­nyított szokásos helyzetben való tartá­sára külön fix kar szolgál, amely a kagyló és tölcsér közelében van leerő­sítve. 2. Az 1. igénypontban védett telefonhall­gató egy további kiképzése, jellemezve azáltal, hogy az az elihözdülás, amely­lyel a tartókar nyugalmi helyzetéből használati helyzetébe és vissza jut, két végállásában egyúttal vezetőátkapcso­lást létesít a telefon jelzőkészülékéről a tulajdonképeni telefonkészülékre, illetve a tulajdonképeni telefonkészülékről a telefon jelzőkészülékére. (1 rajzlap melléklettel.) 4um részvéflytíb8a8íg hyomdáj* 9uoape6tw

Next

/
Oldalképek
Tartalom