58999. lajstromszámú szabadalom • Saluzás betonfalakhoz
— 2 — kötőrúd kapcsolható be úgy, hogy ezáltal a deszkapároknak fölső szélei s egyúttal a (3) csapok segélyével a rájuk helyezett következő deszkapárnak alsó széle is falvastagságban kifelé való eltolás ellen rögzítve van. Az ilykepen fölállított saludeszkák közé döngöljük a betont és mihelyt a betont deszkamagasságig bedöngöltük, a leírt módon következő sor deszkát állítjuk föl és így tovább. A saludeszkáknak leszerelése a (4) kapcsoknak a 4. ábra szerinti .. elforgatása által történik, mikor is a (4) kapocs az (5) összekötőrúdból kiakasztódik és ennek következtében a kapocs alatti deszka leszerelhető. Egyúttal azonban a kapocs fölötti deszka is támaszát veszti úgy, hogy a következő kapocsnak oldása után a következő sor deszkáig is leszerelherő. A saludeszkáknak leszerelése tehát alulról fölfelé is történhet. A saludeszkáknak szélei (a) horonnyal vannak ellátva, melybe az esetleg szükséges kisebb, ill. rövidebb deszkapótlékoknak megfelelő csapjait illesztjük be. A (15) falüregek előállítására a saludeszkapárok között (16) deszkákat helyezünk el az üreg szélességének megfelelő távolságban (3. ábra) s a deszkapárok között elipszis keresztmetszetű (17) rudakat alkalmazunk, függélyes helyzetben, melyek keresztmetszetüknek nagy átmérőjével a (16) deszkákra merőlegesen állítva, a deszkáknak 'egymásfelé nyomását a betonnak döngölésénél megakadályozzák. Ha azután a betonnak megdermedése után a (17) rudakat 90°-kal elforgatjuk úgy, hogy a kisebb átmérő áll merőlegesen a (16) deszkákra, akkor a deszkák meglazulnak és az üregből kivehetők. Hogy a deszkákat könnyebben kihúzhassuk, a (17) oszlopok alul karimával vannak ellátva (3. és 8. ábra), mely köralakú és melyre a (16) deszkák támaszkodnak, miért is a (16) deszkák a (17) rudak segélyével kiemelhetők. A rudaknak könynyebb elforgathatása céljából a rudaknak fölső végén fogantyú vagy fül van alkalmazva. Az oszlopok előállításához szükséges saluzásnak (5. és 6. ábra) négy saludeszkája közül kettő, a rajzban a (6) deszkák (8) kampókkal vannak ellátva, melyekbe a másik (7) deszkákon alkalmazott elforgatható (9) kapcsok akaszthatók be, miáltal a négy deszka egymással szilárdan össze van kötve úgy, hogy a döngölés által okozott nyomásnak elleü állanak. A beton megdermedése után a (9) kapcsokat a (3) kampókból kiakasztjuk, mire a (6, 7) deszkák szétszedhetők. Falnyílások, mint pl. ablakok és ezek párkányainak elkészítéséhez szükséges (11, 12) és (13) saludeszkáknak, valamint a párkánymintának megfelelően kiképezett (14) saludeszkának (7. ábra) összetartására hasonlóan mint előbb az oszlopok előállításánál, a (11) deszka mindkétjszéle (8) kampókkal van ellátva, melyekbe a (13) deszka egyik szélére és a (14) deszka mindkét szélére erősített elforgatható (9) kampók kapaszkodnak. A (13) deszkának másik széle (10) csappal van ellátva, mely a csatlakozó (1) saludeszkának az 1. ábrán látható (a) hornyába illeszkedik. A (9) kampóknak kiakasztása által ezt a saluzást is könnyen szétszedhetjük. Megemlítendő még, hogy az (1) saludeszkák összetartására szolgáló (4) kapcsoknak szárai függélyesen fölfelé álló toldatokkal is el lehetnek látva, melyek a fölébük helyezett saludeszkáknak kívülről való megtámasztására szolgálnak éppen úgy, mint a (3) csapok. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Saluzás betonfalakhoz, azáltal jellemezve, hogy az (1) saludeszkák külső oldalára függélyesen álló hevederek vannak megerősítve, melyeknek fölső vége a deszka fölső végén túlnyúlva (3) csapot képez, míg alsó vége a deszka alsó szélétől lagalább oly magassságban végződik, mint amennyi a (3) csap hossza, jellemezve továbbá azáltal, hogy a falvastagságban fölállított saludeszka párok fölső szélének összetartására a saludeszkák külső oldalához támaszkodó lefelé nyúló toldattal ellátott, elforgatható (4) kapcsok és (5) összekötő rudak vannak alkalmazva.