58998. lajstromszámú szabadalom • Önműködő aeroplán stabilizátor
— 2 — hogy teljesen a széllökés erejének és sebességének megfelelően húzza el az ailleronokat. folhajlása másik síknak lehajlását vonja maga után és -viszont. Egyúttal pedig az egyik, pl. a jobboldali (3) síkfölület fölhajlásánál a (4) ailleron vagy gauchissement lehajlik, míg a (2) síkfölület lehajlása folytán a vele összekötött (5) ailleron fölhajlik (4. ábra). Azaz, ha valamely síkfölület negatív beesési szöggel áll be, a másik síkfölület és a távolabb eső ailleron pozitív, a közelebb fekvő ailleron pedig negatív beesési szöggel áll be. A szerkezet működése a következő : Tegyük föl, hogy a röpülőgép jobboldalról kap alulról széllökést A síkok és ailleronok ekkor a 4. ábrában föltüntetett helyzetet veszik föl, amikor is az aeroplán jobboldalán lefelé, baloldalán pedig fölfelé ható erő lép fél, mely az egész gépet hossztengelye körül jobbra igyekszik elforgatni. Mivel pedig az ailleronok elmozdulását előidéző jobboldali széllökés a röpülőgépet balra igyekszik elforgatni, a két ellentétes értelmű egymást teljesen kompenzálja, minek következtében az aeroplán megtartja egyensúlyi helyzetét, még mielőtt abból kimozdult volna. Ellenkező értelmű széllökésnél a síkok és ailleronok ellenkező értelemben fognak elmozdulni. A hatás tehát ellenkező lesz. A föntiekből kitűnik, hogy a stabilizálás a találmány szerinti szerkezetnél rögtön a széllökéssel ideálisan egyidőben történik és SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködő stabilizátor aeroplánok számára, jellemezve az aeroplán hordfölülete két végének meghosszabbítását képező, a gép hossztengelyével párhuzamos tengelyek körül kibillenthető és a két ailleronnal vagy gauchissementtel akként összekötött két síkfölület által, hogy egyik sík folhajlása a másik sík és a távolabb eső ailleron vagy gauchissement lehajlását és a közelebb eső ailleron vagy gauchissement fölhajlását vonja maga után. 2. Az 1. alatti igényben védett stabilizátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a síkfölületek mindegyike a távolabb eső ailleronnal van összekötve. 3. Az 1—2. alatti igényben védett stabilizátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a síkfölületek gumirugók közbeiktatásával vannak a hordfölülethez hozzákötve. 4. Az 1—3. alatti igényben védett szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a (2, 3) síkok biplánoknál a fölső hordfölületen vannak elrendezve. (1 rajzlap melléklettel.) <AUM RÉ8ZVÉNY TÁHSASÍO NYOMDÁM BUCAPEtTBN