58934. lajstromszámú szabadalom • Leszálló berendezéssé átalakítható rács ablakok, balkonok stb. számára
ben, ha a rács leszálló berendezéssé alakíttat-ik át, a (9) zár nyitása és leszedése után fölfelé mozgattatik, ami által a (6) peckek a közbenső rudak nyílásaiból kilépnek és az utolsó rácsrúd és az alsó kapcsolórudak kiemelése után a (2) kapcsolórudakkal I együtt leesnek és leszálló berendezést képeznek (5. ábra). A leszállás megkönnyítésére az (1) rudakon alkalmas távolságokban (17) vastagítások stb. rendezhetők el. A másik foganatosítási alaknál a fölső (5) keresztrúd egyik vége az első rácsrúdhoz csuklósan kapcsolt (3) konzoltartó (13) hasítékában elmozgatható és itt, mint már említettük, zár által rögzíthető, míg a keresztrúd másik vége a (14) csappal az ablaktokban elrendezett (15) kivágásba illeszkedik. Iíogy a rácsot leszálló berendezésre lehessen átalakítani, a (9) zárat eltávolítjuk, az (5) keresztrudat a (13) hasítékba visszatoljuuk, ami által a (14) csap a (15) kivágásból kilép, mire az (5) keresztrúd egyik vége körül a 3. ábrán pontvonalkákkal jelzett helyzetbe forgattatik és ennek folytán a rács a rácsrudak lebocsátása céljából fölszabadul. Az (1) rácsrudak a második foganatosítási alaknak megfelően oly módon láthatók el (16) keresztrudakkál, hogy létrát képeznek, ami által ;a leszálló berendezés használatánál nagyobb biztonságot érünk el (6. ábra). SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Leszálló berendezéssé átalakítható rács ablakok, balkonok és effélék számára, azáltal jellemezve, hogy az (1) rácsrudak csuklósan vannak egymással összekötve és a rács megerősítő szerkezetének oldása után az (1) rácsrudak, melyeknek elseje a (3) konzoltartón van csuklósan alkalmazva, egymás mellé illeszkedő tagoknak leszálló berendezéskép alkalmas sora. 2. Az 1. igényben védett rács foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a rács a két- (4, 5) keresztrúdon [elrendezett, a (2) összekötő rudak (7) nyílásaiba illő (6) peckek és a (9) zár segítségével rögzítve van. 3. Az 1. és 2. igényekben védett rács foganatosítási alakja, azáltal jellemezve,, hogy a rácsnak leszálló berendezéssé való átalakítása céljából a fölső (5) keresztrúd az ablaktokban alkalmazott (12) vezető sínekben elmozgathatóan van ágyazva. 4. Az 1, és 2. igényekben védett rács foganatosítási alakja, azáltal jellemezve,, hogy a fölső (5) keresztrúd egyik végével a (3) konzoltartó (13) hasítékában elmozgatható, a keresztrúd másik végepedig az ablaktok (13) kivágásába illeszkedik. 5. Az 1—4. igényekben védett rács foganatosítási alakja, azáltal jellemezve,, hogy az (1) rácsrudak (17) vastagítá| sokkal, (16) keresztrudakkal vagy effélékkel vannak ellátva, hogy a leszálló berendezés használatánál nagyobb biztonságra tegyünk szert. (1 rajzlap melléklettel) FALUU RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOÁJE BUDAPESTEN.