58840. lajstromszámú szabadalom • Belső csavaros szár palackokhoz csalás ellen biztosító berendezéssel
leges sík szerint). A rajzon látható zár (a) dugója bádogból van sajtolva, a (c) ellenőrző kupak karimája pedig a dugó külső szélére akként van rákarimázva, hogy azt a dugóról levenni nem lehet, ellenben a dugón ennek dacára szabadon foroghat úgy, hogy ha a kupakra valamely súrlódó testet kívülről rá is szorítunk és forgatásával a kupakot forgásnak is indítjuk, ez a dugót magával nem viszi és így a dugó a palackból ki sem csavarodik. Ennek következtében, ha a palackot ki akarjuk nyitni, az ellenőrző kupakot le kell szakítani, ami a könnyű csalás lehetőségét kizárja. A dugó szélén lévő (d) rovatékok arra szolgálnak, hogy azokba valamely pénzdarabkarimáját beleilleszthessük és így a dugót kicsavarhassuk, ill. a (b) palackot a dugó segítségével újra elzárhassuk. A 3. ábra a (C) ellenőrző kupak fölülnézete. Eme kupak fölső lapján példaképen a védjegy van lyukasztás által ábrázolva, hogy a nyitáshoz használt pénzdarab, vagy más eszköz benyomásánál a kupak könnyebben szakadjon, míg e pénzdarabnak a (d) rovatékokba való behelyezését, az előmetszett (f) hasítékok biztosítják. A 4. ábra porcellánból, üvegből, ebonitból, kemény gumiból vagy más anyagokból készült, egy kicsit iveit fölüleftel bíró teljes dugót tüntet föl, mely azonban minden tekintetben megfelel a fönti céloknak és elveknek. Ami a (c) ellenőrző kupaknak a palacknyakba becsavart (a) dugóra való ráerősítését illeti, világos, hogy a fölerősítés céljából csakis a kupaknak a hengeresen sajtolt karimáját kell a palack szájnyílásának befelé lejtő fölületére szorítani, hogy a dugó szélét körülvevő karimázást a leggyorsabb és legegyszerűbb módon létesítsük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Belső csavaros zár palackokhoz, a csalás ellen biztosító berendezéssel, mely dugó fölső széle a palack szájnyílásának fölső síkjával egy síkban vagy annál mélyebben fekszik és mely valamely pénzdarabbal, késpengével stb. kapcsolható hasítékokkal, rovatékokkal vagy szögelésekkel van ellátva, azáltal jellemezve, hogy a jelzett kapcáolótagekat lefödő ellenőrző kupak széle a dugó szélére rá van karimázva. 2. Az 1. alatt védett csavaró zár foganatosítáai alakja, azáltal jellemezve, hogy a dngóra rákarimázott ellenőrző kupak szabadon foroghat úgy, hogy valamely forgó, súrlódó tárgynak a kupakhoz szorítása által forgásnak indított kupak a dugót nem viszi magával és így a dugónak nem szándékolt kicsavarása sem következhetik be.. 3. Eljárás az 1. és 2. alatt védett ellenőrző kupak fölerősítésére, mely abban áll, hogy egy hengeres karimával kipréselt kupakot, a dugónak a szájnyílásba való becsavarása után, a szájnyílásnak befelé hajlással bíró fölületéhez szorítunk, miáltal azt a dugóra rákarimázzuk. 1 rajzlap melléklettel.) pALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPtíi < EN